Vágólapra másolva!
Az MTK a második helyről, biztató pozícióból várja a Borsodi Liga tavaszi rajtját. A csapat játékmestere, a góllövőlista éllovasa, Illés Béla bízik a nemzetközi kupaszereplés kivívásában, no meg a bajnoki cím megszerzésében, s nem fél a tavalyi tavasz megismétlődésétől.

Az edzőmérkőzésekből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de azért mégiscsak feltűnő, hogy miközben az éllovas Ferencváros és a harmadik helyezett Újpest játéka döcögős, olykor enervált, addig az MTK a riválisoknál elevenebb futballal rukkolt ki a kilencven percek során.

Persze a kék-fehér szurkolók csínján bánnak a derűlátó jelzőkkel, hiszen emlékeznek még a tavaly tavaszi vesszőfutásra, amikor is kedvenceik nem csupán a bajnok aranyéremről, hanem még a második helyről is lecsúsztak, pedig az idény előtt utcahosszal vezettek a ZTE és az FTC előtt.

- Harmincötödik életévébe lépve miként bírja a hosszú alapozásokat? - kérdeztük Illést.
- Ezek sohasem voltak könnyű időszakok számomra, most is szenvedtem eleget, de bármilyen furcsa, szívesen tettem ezt, hiszen tudom, egy évig ebből a kemény munkából élünk a pályán. Bizony nem túlzás ez, elvégre nyáron nincs annyi idő a felkészülésre, mint télen. Cipruson egyébként ideális körülmények közepette tréningezhettünk, sajnos a mostoha időjárás miatt azonban elmaradt néhány edzésünk és edzőmeccsünk is.

Egervári: Illés Béla Európa-klasszis/sport/magyarfoci/20020811egervari.htmlAz ősz futballmagyarjai - Illés Bélával/sport/magyarfoci/20021216azosz.htmlMásodik az MTK, Illés vezeti a góllövőlistát/sport/magyarfoci/20021206aborsodi.html

- Az újonnan igazolt brazil da Silva milyen benyomást keltett eddig a pályán?
- A jelek szerint hasznára lesz a csapatnak, legalábbis mi ebben bízunk. Mindenképpen jó, hogy érkezett, hiszen három csatár feltétlenül kell a keretben, a brazilon kívül Ferenczi István és Juhász Roland is bevethető támadóposzton.

- A csatárkérdést azért is firtatom, mert amennyiben ebben a sorban gond lenne, önnek kellene előrehúzódnia éknek...
- Nekem ez nem okoz problémát, mivel edzőnk, Egervári Sándor már ősszel is többször előrébb tolt, aminek örültem is. Ezáltal ugyanis gyakrabban kerülhettem gólhelyzetbe, ráadásul a csatárok mögül, kissé visszahúzódva várhattam a labdákat, ami igazán testhez álló feladat volt számomra.

- Csalódnának, ha nem nyernék meg a bajnokságot?
- A minimális célunk a nemzetközi kupaszereplés kivívása, ehhez a bajnokságban - legrosszabb esetben - a második helyen kell végeznünk, avagy meg kell nyernünk a Magyar Kupát. Mindkettőre reális esélyt látok tavasszal. A bajnoki cím pedig hab lenne a tortán.

- Feltéve, ha nem ismétlik meg a tavaly tavaszi ritka rossz szériát...
- Erre nem is gondolunk. Olyan rossz tavaszt az életben talán egyszer produkálhat egy csapat. Sajnos mi megtettük, ám ez még egyszer biztosan nem fordul elő.

Bánki József