Vágólapra másolva!
Az e heti álomtizenegy egyik legnagyobb érdekessége, hogy két Ronaldo is tagja a csapatnak: a Real Madrid támadójától ez nem meglepő, annál inkább a török Besiktas hasonló nevű futballistájától, aki azonban két gólt is szerzett az elmúlt héten. Ezúttal egyetlen klub van, amely két focistával is képviselteti magát, a Liverpool mindezt elsősorban a ligakupa megnyerésének köszönheti.
Jerzy Dudek (lengyel, Liverpool FC): Az elmúlt hét egyik nagy győztese a Liverpool csapata volt, amely az UEFA-kupában bejutott a legjobb nyolc közé, majd elhódította a ligakupát a Manchester United ellen. Utóbbi meccs egyik főhőse a Vörösök kapusa, Dudek volt, aki több bravúros védést is bemutatott a MU ellen, és nagy szerepe volt a kupagyőzelemben.
Ronaldo Guiaro (brazil, Besiktas): A török együttes kétségtelenül az egyik legjobb formában lévő gárda Európában, és ezt a múlt héten is bebizonyította. Az isztambuliak előbb a Slavia Prahát verték 4-2-re, és ezzel bejutottak az UEFA-kupában a legjobb nyolc közé, majd a bajnokságban a Göztepe Izmirt verték 7-3-ra (!). A csapat brazil védője mindkét meccsen gólt szerzett, joggal került tehát be álomcsapatunkba.Stéphane Henchoz (svájci, Liverpool FC): A Vörösök elmúlt heti sikerei elsősorban a csapat hátsó alakzatának voltak köszönhetőek, hiszen a gárda sem az UEFA-kupában az Auxerre ellen, sem pedig a ligakupa döntőjében a Manchester ellen nem kapott gól. A kapus Dudek mellett Henchoz is pazar formában futballozta végig a két találkozót.Nico-Jan Hoogma (holland, Hamburger SV): Az észak-német csapat a hét végén a Hertha ellen lépett pályára, és a hamburgiak győzelmükkel még közelebb kerültek a Bundesliga élcsoportjához. A hazaiaknál elsősorban a védelmet lehetett dicsérni, hiszen a berliniek nem tudtak gólt szerezni, ráadásul a három pontot érő találatot is egy védő, jelesül Hoogma szerezte.Olivier Bernard (francia, Newcastle United): A Szarkák még versenyben vannak a Bajnokok Ligájában, és egyre inkább felkapaszkodnak a Premier League élcsapatai közé, a hét végén a Chelsea ellen aratott győzelemmel már a második helyre jöttek fel a tabellán. A londoniak ellen a balhátvéd Bernard szerezte a győztes találatát, a francia védőnek ez már a második gólja volt ebben a szezonban.
Pavel Nedved (cseh, Juventus): A torinói gárda a Bajnokok Ligájában hazai pályán alapos verésbe szaladt bele a Manchester ellen, de a bajnokságban az Inter elleni rangadón sikerült javítani a Zebráknak. A Juve fantasztikusan játszott a milánóiak ellen, és különösen Nedved volt elemében, aki egy gólt szerzett, és emellett egy gólpasszt is adott.Steven Pienaar (dél-afrikai, Ajax Amsterdam): Az amszterdami klub híres arról, hogy a világ minden részéről képes összegyűjteni a tehetséges fiatalokat, és az Ajax legújabb nagy felfedezettjét Pienaarnak hívják. A dél-afrikai középpályás a két, Arsenal elleni BL-meccsen is remekelt, majd a hét végén a Vitesse elleni bajnokin kétszer is betalált. Nem csoda, hogy az egyesület a napokban 2007-ig meghosszabbította szerződését.Michael Ballack (német, Bayern München): A bajorok középpályása a múlt héten egyik nyilatkozatában kritizálta edzőjét, Ottmar Hitzfeldet, hogy túlságosan is védekező szerepkörben játszatja, és ezért nem tud olyan gólerős lenni. Ballack ezért pénzbüntetést kapott, de a Cottbus ellen valahogy mégis csak gyakrabban ért fel az ellenfél kapuja elé, és két góljával eldöntötte a három pont sorsát.Nico Olivera (uruguayi, Real Valladolid): Az eddigi spanyol listavezető, a Real Sociedad a hét végén visszacsúszott a második helyre, és elsősorban a Valladolidnak, még pontosabban Oliverának volt köszönhető. Az uruguayi középpályás nyolc perc alatt kétszer is bevette a baszkok hálóját, el is döntve ezzel a találkozó sorsát.
Francesco Totti (olasz, AS Roma): A múlt héten látszott csak meg igazán, hogy Totti milyen fontos szerepet tölt be a római együttesnél. A csapatkapitány nélkül a Farkasok csak szenvedtek, Tottival a soraikban viszont előbb a BL-ben győzték le a Valenciát, majd a bajnokságban gyűjtötték be a három pontot az Empoli ellen. Totti e két győzelemből összesen három góllal és egy gólpasszal vette ki a részét.Ronaldo (brazil, Real Madrid): A Fenomént ugyan sok kritika érte Realba igazolása óta, de tagadhatatlan, hogy egyre jobban beilleszkedik a királyi gárdába, és immár a gólszerzéssel sincs dolga. A Dortmund ellen ugyan még nem tudott betalálni, pedig itt sem futballozott rosszul, az Alavés elleni bajnokin viszont mesterhármast ért el.


(Megjegyzés: Az egeret a figurák fölé helyezve olvashat a hét legjobbjairól.)