Vágólapra másolva!
Február közepén anyagi megfontolásokból kezdeményezett közös szerződésbontást Bánfi Jánossal a Magyar Labdarúgó Liga, amit  a tavaly novemberig szervezési igazgatóként dolgozó, azt követően pedig a versenykiírás lebonyolításáért és a klublicencekért felelős korábbi válogatott labdarúgó nem fogadott el, ezért a szervezet felmondott alkalmazottjának.
Átigazolási körkép/sport/magyarfoci/20030226atigazolasi.htmlNyilasiék utánpótlás-rendszerben gondolkodnak/sport/magyarfoci/20030227nyilasiek.html

"Nyilvánvalóan anyagi megfontolásokból döntött úgy a liga, hogy szerződést bont velem" - mondta Bánfi. "Nem történt tragédia, mással is megesett már ilyesmi, az pedig, hogy nem fogadtam el a közös megegyezéssel történő szerződésbontást, nem jelenti azt, hogy a későbbiekben sem tudunk megállapodni. A kommunikáció szünetel, de nem szűnt meg közöttünk. Tartózkodnék a sárdobálástól, a személyeskedésektől, szeretném korrektül lezárni az ügyet, ám a szervezet által felajánlott közös megegyezést egyszerűen nem fogadhattam el."

"A válást egyébként enyhe nézetkülönbség előzte meg. Az utóbbi időben a klublicencek ügyével foglalkoztam, ezért több UEFA-továbbképzésen is részt vettem, a ligában viszont azt mondták, nem biztos, hogy erre van szükség mostanság. Pedig a jövőben egyetlen klub sem létezhet a megfelelő licencek nélkül, de majd csak megoldódik ez is a sportágban."

Bánfi elmondta, elképzelhető, hogy a jövőben is szerepet vállal a magyar futballban, de az sem kizárt, hogy az üzleti életben kamatoztatja nyelvtudását és tapasztalatait.

Bánki József