Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Liga az Újpest FC és a Ferencváros szurkolói csoportjainak képviselőivel folytatott megbeszélés után felülvizsgálta korábbi álláspontját és úgy döntött: nincs szükség arra, hogy mesterséges eszközökkel korlátozza a két csapat szombati mérkőzésén a vendégszurkolók létszámát.

Az eredeti elképzelések szerint az újpestiek mindössze a belépők 2,6 százalékát kapták volna meg, annak ellenére, hogy az európai szövetség (UEFA) szabályzata - amelyet az MLL is alkalmaz - kimondja: a stadionok befogadóképességének egytizedét kell fenntartani a vendégcsapat szimpatizánsai számára.

Az MTK és a Fradi elődöntős a kupában/sport/magyarfoci/20030304azmtk.html

Az MLL a múlt csütörtökön döntött úgy, hogy a tradicionálisan problematikus élvonalbeli bajnoki meccsekre mostantól a vendégek hívei csak a liga közvetítésével, személyi adataik regisztrálásával, valamint egy "jó magaviseletet" ígérő nyilatkozat aláírásával válthatnak - meghatározott mennyiségben - jegyet. A mostani megbeszélés értelmében azonban a szombati bajnokira a belépők értékesítése a megszokott rendben, a két klub közreműködésével történik.