Vágólapra másolva!
A decemberi, utolsó forduló utáni három hónapos szünetet követően ismét beindul a magyar labdarúgó-bajnokság. A Borsodi Liga 18. fordulójának nyitómérkőzését pénteken, Kispesten vívják, ahol a Honvéd ellenfele a Dunaferr lesz. A forduló rangadójára az Üllői úton kerül sor: a Fradi az Újpestet fogadja, míg a második helyen álló MTK Siófokra látogat.
Menetrend, eredmények/sport/magyarfoci/20020719aborsodi.html

Közel három hónap után Kispesten kezdődik meg a Borsodi Liga tavaszi szezonja. A nyitómérkőzésen a megújult Kispest-Honvéd az ugyancsak átszerveződött Dunaferrt fogadja - kimondva kimondatlanul is győzelmi esélyekkel. A hazaiak együttesében Hungler eltiltás, Zombori pedig sérülés miatt nem léphet pályára, a vendégeknél Bükszegi hiányzik majd a keretből, ám a kezdőcsapat várhatóan ugyanaz lesz, amelyik kedden majdnem meglepetést okozott a Hungária körúti kupameccsen.

A várható összeállítások:
Kispest: Tóth J. - Mracskó, Hrutka, Filó A. - Dubecz, Takács Z., Erős, Bárányos - Torghelle, Sasu, Hamar
Dunaferr: Bita - Zsók, Pintér A., Vaskó, Rozsi - Nikolov, Medic, Klement, Buzás - Drobnjak, Lengyel

Az MTK és a Fradi elődön-tős a Magyar Kupában/sport/magyarfoci/20030304azmtk.html

A forduló rangadóját az Üllői úton vívják: a derbi esélyesének inkább a Ferencváros számít, igaz, az oroszlánbarlangban az idény során már kétszer kikapott a Garami-csapat, ráadásul sok a sérült is. Nem játszhat Gyepes, Gera, Jovic, Kiss és a ZTE elleni kupameccsen megsérült Szkukalek sem. A lilák történetük során eddig nyolcszor nyertek bajnoki mérkőzésen az Üllői úton, most erre a bravúrra Posza és Medgyesi nélkül készülhetnek. Nem szerepelhet Simek Péter sem, akit az utolsó őszi bajnoki fordulóban (ZTE-Újpest 3-3) állítottak ki, s ezért a középpályás nem játszhat az FTC, a Siófok, valamint a Kispest ellen sem. Érdekesség, hogy a találkozót a születésnapos Ábrahám vezeti, aki éppen szombaton lesz 41 éves, s akinek "dirigálásával" a lilák még nem kaptak ki a Fraditól.

Átigazolási körkép/sport/magyarfoci/20030226atigazolasi.html

Az MTK Siófokon vendégszerepel, ám Egervári Sándor nem lehet a legboldogabb, hiszen csapatát sérülések, betegségek és eltiltások sújtják. Zavadszky, Juhász és a Dunaferr elleni kupamérkőzésen gólt szerző Silva influenzás, Elek és Győri éppen az MK-negyeddöntőn sérült meg, míg Komlósi, illetve Molnár eltiltását tölti. "A Siófok ellen nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen több kulcsjátékosunk is sérüléssel, betegséggel bajlódik, ráadásul a védelemből többen hiányoznak. Ezektől függetlenül mindenképpen jobb játékot kell nyújtanunk, mint a kupamérkőzésen, hiszen szeretnénk győzelemmel kezdeni a tavaszi bajnokságot" - nyilatkozta Egervári a csapat honlapján.

A Loki és a BKV is négy között a kupában/sport/magyarfoci/20030305adebrecen.html

A Siófokot a másodosztályú BKV Előre verte ki a kupából, így a hangulaton a bajnoki összecsapáson kellene javítani. Fülöp és Berki még sérült, a legnagyobb gondot azonban nem ez, hanem a pálya talaja jelentheti majd.

A Sopron Békéscsabára látogat, a sérült Tiberre és Orabinecre azonban még nem számíthat Komjáti András vezetőedző. Szabados családi gondok miatt kihagyta a kupamérkőzést is, szereplése kérdéses. A hazaiaknál Gabala és a brazil Braga távozott a télen, egyedül Schindler érkezett a Vasasból, ám Garamvölgyi Lajos úgy véli, beilleszkedése zökkenőmentes volt. A szakvezető csupán attól fél, amíg a soproniak havat sem nagyon láttak idén, addig a Békéscsaba a felkészülés során még füves pályát sem látott.

A Zalaegerszeg is csalódottan zárta a szerdai kupanapot, Bozsik Péter tanítványai az Üllői úton szenvedtek 2-0-s vereséget, míg bajnoki ellenfelük, a Debrecen éppen ilyen különbséggel győzött. A Győr-Videoton összecsapás izgalmát a két új szakvezető jelenti: nagy kérdés, hogy Csertői Aurél (illetve Varga Zoltán) vagy Bicskei Bertalan tudta jobban formába hozni csapatát a bajnoki nyitányra.