Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága hétfő délután úgy döntött, hogy felfüggeszti a Vasas futballcsapatának játékjogát. Az ítélet szerint amíg az angyalföldi klub vezetői nem törlesztik az adósságokat, a csapat nem léphet pályára az NB I/B-ben. Amennyiben négy mérkőzést kihagy az együttes, a versenybizottság három osztállyal lejjebb, a BLSZ I osztályába sorolhatja a Vasast.

A döntésről dr. Kiss György, a fegyelmi bizottság elnöke ezt mondta: "Múlt hét csütörtöke óta gondosan áttanulmányoztuk a beérkezett iratokat, ezek után született meg a döntésünk, mely szerint felfüggesztettük a Vasas játékjogát. Ez az ítélet addig marad érvényben, amíg a klub nem teljesíti a szerződésben rögzített anyagi kötelezettségeit. Az angyalföldi egyesület elöljáróinak szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy amennyiben nem rendezik az adósságokat, nem léphetnek pályára, s a soros ellenfelek játék nélkül jutnak három ponthoz. Ha pedig négy mérkőzésen sem játszhat az együttes, a versenybizottság tárgyalja az ügyet, s feltehetően három osztállyal lejjebb, a BLSZ I-be sorolja a piros-kékeket. A tartozások mértékéről nem nyilatkozhatok, az meg köztudott, hogy a klub a játékosoknak és az edzőknek is tartozik."

Bánki József