Vágólapra másolva!
A Leeds United katasztrofális anyagi helyzetén az elmúlt fél évben legjobb játékosai eladásával igyekezett javítani, aminek köszönhetően olyan focisták távoztak az Elland Roadról, mint Rio Ferdinand, Robbie Keane, Olivier Dacourt, Jonathan Woodgate vagy Robbie Fowler. Könnyen lehet, hogy a következő a sorban az ausztrál Harry Kewell lesz, aki még mindig nem kezdte meg a tárgyalásokat szerződéshosszabbításáról, és a hírek szerint mindkét milánói klub, az Internazionale és az AC Milan is szívesen látná soraiban.

Kewell 1995-ben 17 évesen érkezett a Leedshez az ausztráliai New South Wales Futballakadémiáról, és bár nem sokkal később bemutatkozhatott az első csapatban, még két évet kellett várnia, amíg végleg beverekedte magát a kezdő tizenegyben. Eleinte balszélsőként futballozott, majd később David O'Leary keze alatt a csapat irányítója volt, mostanában pedig a támadósorban kap helyet - ebből a felsorolásból is látszik, hogy Kewell rendkívül sokoldalú labdarúgó, ráadásul mind a három szerepkörben kiválóan megállta a helyét. Eddigi legjobb idénye az 1999-2000-es volt, amikor tízszer volt eredményes a bajnokságban, és a Premier League legjobb ifjúsági korú futballistájának választották meg. Mostanában azonban megint kiváló formában futballozik, 25 mérkőzés alatt máris tíz gólig jutott, vagyis szinte biztos, hogy megdönti saját csúcsát, legalábbis ami a bajnoki találatokat illeti.

Halálos fenyegetést kapott a leedsi klubelnök/sport/focivilag/20030201halalos.html

Az ausztrál támadó 2000-ben kötött új szerződést a klubbal, amely 2004 nyaráig érvényes, ami azt jelenti, hogy a Leedsnek minél előbb meg kellene hosszabbítania a kontraktust, ha nem akarja, hogy a futballista jövő nyáron ingyen hagyja el az egyesületet. Egyelőre azonban még csak a tárgyalások sem kezdődtek meg, aminek köszönhetően sokan biztosra vették, hogy a yorkshire-iek a nyáron jó pénzért eladják a támadót, tovább javítva az egyesület pocsék anyagi helyzetén. Érdeklődőben nincs hiány, a hírek szerint az Internazionale és az AC Milan is bejelentkezett Kewell-ért, és közel tízmillió fontot lennének hajlandóak fizetni érte. Az egyik brit újság azt is tudni vélte, hogy a csatár heti 50 ezer fontot szeretne kapni, és a Leeds ezért nem erőltette a szerződés meghosszabbítását.

A focista ügynöke, Bernie Mandic szerint azonban mindezen híresztelésekből egy szó sem igaz, védence szívesen maradna a Leedsnél, annak ellenére, hogy a klub következő szezonban biztosan nem lesz ott a nemzetközi porondon. A menedzser elmondása szerint egyáltalán nincs jelentősége annak, hogy a Leeds kiesett az FA-kupából, a tárgyalópozíciók ugyanúgy állnak, mint egy hónappal ezelőtt. Minden a klubon múlik: amint az egyesület elnöke, Peter Ridsdale hajlandó tárgyalóasztal mellé ülni, úgy megköthetik az új szerződést. Kérdés, Ridsdale valóban meg akarja-e tartani Kewellt (saját állítása szerint igen), vagy pedig újabb sztárt áldoz be a klub financiális biztonsága érdekében.