Vágólapra másolva!
A sérülésből felépült, illetve eltiltás után visszatérő játékosok játszották a főszerepet a labdarúgó UEFA-kupa negyeddöntőjének csütörtök esti első mérkőzésein, amelyeken egyik csapat sem szerzett megnyugtató előnyt a visszavágóra.

A hazai pályán szereplő Lazio a törött csuklója miatt egy hónapot kihagyó Simone Inzaghi révén jutott előnyhöz a Besiktas ellen, a csatár az 56. percben - hat perccel azután, hogy csereként beállt - alakította ki az 1-0-ás végeredményt.

A Celtic Glasgow svéd csillagának, Henrik Larssonnak még ennél is kevesebb időre volt szüksége ahhoz, hogy jelezze: tökéletesen felépült február 9-i állkapocscsont-töréséből. A 31 éves klasszis már a 2. percben betalált a vendég FC Liverpool hálójába, az angolok egyenlítő gólját a két hétig combsérüléssel bajlódó Emile Heskey szerezte negyedórával később.

A Malaga saját közönsége előtt 1-0-ra győzött a Boavista ellen: Dely Valdes találatát az eltiltását követően ismét pályára lépő Dario Silva készítette elő.

A legjobb nyolc mezőnyének másik portugál csapata, a Buzsáky Ákost is foglalkoztató FC Porto szintén vereséget szenvedett, a vendég Panathinaikosz egyetlen gólját a magyarok következő (március 29.) Eb-selejtezőbeli ellenfelét, a lengyel válogatottat erősítő Emmanuel Olisadebe fejelte.

A visszavágókat csütörtökön rendezik.