Vágólapra másolva!
Négy mérkőzés - négy gól, ez az irigylésre méltó mérlege Welton Carlos Silvának, az MTK brazil szerzeményének. A 24 éves egykori Curitiba-csatárt négy évvel ezelőtt már kiszúrta magának Fülöp Ferenc, a kék-fehérek klubigazgatója, de akkor még Silva honfitársát, Gibát hozta el próbajátékra a Hungária körúti gárda. Aztán másfél hónapja Cipruson egymásra talált Silva és az MTK.

Az 1978. július 11-én, a Minas Gerais állambeli Coronel Fabriciano városában született Welton Silva 183 cm magas és 80 kg súlyú. Egervári Sándor, az MTK szakvezetője szerint remek ballába van a brazilnak, gyors, jól fejel, remekül érzi a kaput - csak be van oltva passzolás ellen.

- Mikor hallotta először együtt ezt a három betűt, hogy MTK? - kérdeztük a csatártól.
- Fél éve, Halmai Gábortól. Rengeteget beszélt arról, milyen családias a hangulat az MTK-ben, mennyire jól érezném magam ennél a klubnál.

- Milyen nyelven beszéltek egymással?
- Angolul, amikor klubtársak voltunk a Hapoel Tel-Aviv együttesénél. De természetesen beszélek anyanyalvemen, portugálul, egy kicsit ivritül és franciául is, hiszen tavaly a Le Havre-ban is futballoztam.

- Hogy megy a magyar?
- Rosszul. A világ legnehezebb nyelve, holtversenyben az ivrittel.

- Tényleg úgy befogadták az MTK-nál, ahogyan Halmai Gábor ígérte?
- Igen, és ez meg is lepett. Ugyanis a családok rendszerint zárt közösségek, márpedig Gabi szerint az MTK egy nagy család. Ma már, szerencsére, én is családtagnak számítok.

- Ki a példaképe?
- Romário. Egyszer, amikor a Curitibában szerepeltem, játszottunk a Flamengóval. Kispados voltam, de a meccsből semmit sem láttam, mert kilencven percen át Romáriót néztem.

- Ezek szerint őt is tartja a világ legjobb labdarúgójának?
- Nem, az más kategória. Szerintem manapság Zidane a legjobb. Olyan könnyedén futballozik, hogy az az érzésem, amikor vége a meccsnek, csontszárazan veti le a mezét.

- És melyik csapat a kedvence?
- A Real Madrid. Legutóbb a Milan elleni 3-1-es győzelmüket láttam a Bajnokok Ligájában, csak tátottam a számat. Főleg Zidane játéka láttán.

- Milyen céllal jött Magyarországra?
- Játszani, játszani és játszani! Izraelben túl sokat voltam kispados, kiestem a ritmusból. Ami pedig a helyezést illeti, természetesen a bajnoki cím a célom.

- Mit szól a magyar futballhoz?
- Körülbelül olyan erős, mint az izraeli. Azon viszont megdöbbentem, hogy az éllovas csapatnak, mármint az MTK-nak, milyen kevés a szurkolója.

- Ismeri már Budapestet?
- Már többször körbevittek a városban. Buda és a királyi Vár meseszép. Itt láttam először havat. Be is szaladtam az első üzletbe, vettem egy eldobható fényképezőgépet, és megörökítettem.

- Mi a kedvenc étele?
- A churrasco, ami semmi különös, egyszerű sült hús. Lehetőség szerint faszén parazsán, roston sütve.

- És mit iszik hozzá?
- Fantát. Meglehet, én vagyok az egyetlen brazil, aki nem szereti a sört.

- Mit szól a pesti lányokhoz?
- Semmit. A héten érkezik Flavia, a menyasszonyom.

- Szeret táncolni?
- Igen, de nem tudok: falábam van. Szerencsére csak a tánchoz...

Ch. Gáll András