Vágólapra másolva!
Gyatra kezdés után Kispesten magára talált az Újpest, hiszen a lilák 4-1-re verték a kiesés ellen hadakozó házigazdákat, ezzel azonnal vissza is foglalták a 3. helyet a táblázaton. A "violák" örömét fokozta, hogy a fő kedvenc, Kovács Zoltán duplázott, amellyel befogta a góllövőlista élén az MTK karmesterét, Illés Bélát. Az újpesti center szerint azonban a csapat nem elégszik meg a dobogóval, a játékosok többre vágynak.
Forrás: MTI
Kispesten négyszer örülhetett az Újpest Fotó: MTI

- A botrányos bajnoki rajt után minek köszönhető a magabiztos kispesti sikerük?
- Talán annak, hogy a csapatot jó versenyzőtípusú játékosok alkotják. Mondhatnám, meg kellett büntetni bennünket, hogy felpörögjünk. Igaz, ősszel ugyancsak kaptunk jócskán büntetéseket a tulajdonosoktól, mint most is, s ezúttal sem volt semmilyen erkölcsi alapunk neheztelni ezért a vezetőkre. A Fradi elleni rangadón ugyan nem akadt ziccerünk, mégis kihúzhattuk volna döntetlenre, a Siófok ellen viszont gyalázatosan futballoztunk, ezek után volt miért kiengesztelni a szurkolóinkat.

- Említette, hogy jó versenyzőtípusú labdarúgók alkotják a mostani Újpestet. Ez például Kispesten miben nyilvánult meg?
- Abban, hogy nem a büntetés elkerüléséért vagy annak enyhítése érdekében hajtottunk megszállottan, hanem a győzelemért, valamint a nagy cél, a dobogó eléréséért.

A Borsodi Liga állása és mesterlövészei/sport/magyarfoci/20030315aborsodi.htmlMenetrend, eredmények/sport/magyarfoci/20020719aborsodi.htmlKi nyeri a Borsodi Ligát?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=47640

- Ezek szerint a jó esetben UEFA-kupa indulásra jogosító 3. helyezés a céljuk a bajnokságban?
- Nem, még mindig nagyobb terveink vannak. A bajnoki címről vagy az ezüstéremről sem mondtunk még le, amíg matematikai esélyünk van erre, addig kell ütnünk a vasat. A rájátszásban ugyanis az összes riválisunkkal kétszer találkozunk még, így nem is akkora vágyálom ez a részünkről.

- A gólkirályi címből mennyire csinál hiúsági kérdést?
- A kisagyamban ott motoszkál, hogy jó lenne gólkirályként zárni, de elhiheti, nem olyan fontos ügy ez a számomra a csapat végső helyezéséhez képest. Újpesten mindig a csapat, a közösség sikere a legfontosabb. Most például az, hogy szombaton legyőzzük a Békéscsabát, ellenkező esetben semmit sem ér a Kispesten megszerzett 3 pont.

Bánki József