Vágólapra másolva!
Komoly téttel bír a hét végi, 21. forduló, hiszen már csak két mérkőzés áll a csapatok rendelkezésére, hogy kiharcolják a felsőházba jutást. A Siófok, amennyiben nyer Győrött, már teljesíti is a célt. A bajnokaspiráns Fradi a bajnok ZTE otthonába látogat, Székesfehérvárott megyei derbit rendeznek, míg a pénteki nyitótalálkozón az MTK a Sopront fogadja.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Pénteken a bajnokság éllovasának, az MTK-Hungáriának az otthonában lép pályára a Matáv Sopron futballcsapata. A távközlésiek tavaszi rajtja biztató, hiszen három mérkőzésen hat pontot szereztek, és 11 gólt lőttek Komjáti András labdarúgói. Az egyik új fiú, Balaskó Iván számára remekül indult a soproni szereplés. Ő e három összecsapáson kétszer is betalált az ellenfelek kapujába. Legutóbb ritka nagy szabadrúgásgólt ragasztott előző csapata, a Dunaferr hálójába.

A középpályást szép emlékek fűzik a Hungária körúthoz, hiszen az MTK játékosaként bajnok és kupagyőztes volt. "Nincs semmi különleges érzésem azzal kapcsolatban, hogy az MTK-val játszunk. Sikeres időszakot töltöttem ott, a vezetők is korrektek voltak, amikor közölték, hogy nem férek be a szakmai elképzelésekbe. Nem tekintem tehát presztízscsatának a mai meccset, de mindent megpróbálok társaimmal együtt megtenni azért, hogy sikeresen szerepeljünk a fővárosban" - mondta a középpályás.

Az MTK-ból és a Dunaferrből erősített a Sopron/sport/magyarfoci/20030203azmtkbol.htmlA Sopron legyőzte a Sturm Grazot/sport/magyarfoci/20030221asopron.htmlA Borsodi Liga állása és mesterlövészei/sport/magyarfoci/20030315aborsodi.html

Múlt szombati bombagóljával kapcsolatban a Matáv középpályása azt mondta: ez volt élete gólja, és hogy így sikerült a "helyére küldeni" a labdát szabadrúgásból, az elsősorban annak volt köszönhető, hogy edzések után nemegyszer kint marad a pályán, s gyakorolja a szabadrúgásokat. A csapatban egyébként nem játszhat az MTK-tól kölcsönbe érkezett Lambulic és Lazic, őket várhatóan Csiszár és Pintér helyettesíti majd.

Az MTK-ban Ferenczi István és Juhász Roland biztosan nem léphet pályára, és az influenzával küszködő Alin Dragan játéka is kérdéses. A csapat így várhatóan a Hajdu - Molnár Z., Komlósi, Szmiljanics, dr. Füzi Á.- Czvitkovics, Illés, Jezdimirovics, Rednic - Zavadszky, Silva összetételben kezdi a mérkőzést.

Botár László