Vágólapra másolva!
Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét  a soron következő, Lengyelország (március 29., Chorzów) és Svédország (április 2., Puskás Ferenc-stadion) elleni Európa-bajnoki selejtező  mérkőzésekre. A szakvezető ezúttal egyetlen újoncot sem hívott be, viszont visszatért a keretbe a kilenc hónapos sérüléséből felépült, a Bundesliga II-ben szereplő Mainz védője, Bódog Tamás, valamint a debreceni Szekeres Tamás.

Tekintve, hogy a csatárok közül Gera Zoltán és Fehér Miklós is sérült, némi meglepetés, hogy az NB I-es góllövőlistát Illés Bélával holtversenyben vezető újpesti Kovács Zoltán csak biztonsági tartalék, amire a kapitány úgy reagált, a lilák centere nem képességbeli, hanem csapatszerkezeti okokból maradt ki a névsorból. A szakember hozzátette: a szintén újpesti Tokody Tibor pedig éppen ezen elvek alapján került a 22-es keretbe, akárcsak a Videotonból Tóth Norbert. Gellei Imre nem titkolta, a két ferencvárosi, Gyepes Gábor és Gera Zoltán kiesése érzékeny veszteség a válogatott számára. Gyepest a lengyelországi fellépésen az újpesti Juhár Tamás vagy a debreceni Szekeres helyettesítheti.

4. csoport/sport/focivilag/200209054csoport.htmlGellei szerint van még mit gyakorolni/sport/magyarfoci/20030213gellei.html

A magyar szövetségi kapitány egyébként újfent felvette a kapcsolatot az Izraelben futballozó Halmai Gáborral, mivel a középpályást a visszatérésre akarta rávenni, ám az MTK egykori futballistája ragaszkodik korábbi döntéséhez, nem kíván többé a válogatottban szerepelni. Gellei, ahogy annak idején, most is megértette Halmai indokait, ugyanakkor a szövetségben tagadhatatlanul szomorkodnak, miszerint a svédek könnyedén rávették Henrik "Henke" Larrsent a visszatérésre, s a Celtic centere éppen a magyarok elleni budapesti Eb-selejtezőn húzza fel újra a háromkoronások mezét.

Bódog úszik a boldogságban/sport/magyarfoci/20030321bodog.html

Gellei Imre jelöltjei hétfőn találkoznak a Puskás Ferenc-stadionban, majd csütörtökig Tatán készülnek szombati, 20 órakor kezdődő lengyelországi fellépésre. A hírek szerint Chorzówba több mint ezer magyar szurkoló kíséri el a válogatottat, a svédek elleni selejtező pedig április 2-án 20.15-kor kezdődik a Puskás Ferenc-stadionban.

A névsor
kapusok: Király (Hertha), Babos (Breda)
védők: Bodnár (Dinamo Kijev), Bódog (Mainz), Dragóner (FTC), Fehér Cs. (Breda), Füzi (MTK), Juhár (Újpest), Lőw (Energie Cottbus), Szekeres (Debrecen), Urbán (ZTE)
középpályások: Böőr (Debrecen), Dárdai (Hertha), Korolovszky (Újpest), Lipcsei (FTC), Lisztes (Bremen), Miriuta (Duisburg), Tóth N. (Videoton)
csatárok: Kenesei (ZTE), Sebők J. (AEL Limassol), Tokody (Újpest), Tököli (FTC)
biztonsági tartalékok: Szűcs (FTC), Éger (Debrecen), Szamosi (ZTE), Molnár B. (ZTE), Pomper (Videoton), Zavadszky (MTK), Kabát (Denizlispor), Kovács Z. (Újpest)

Róth Antal, az olimpiai csapat (U21) szakvezetője egy újoncot hívott be 20 fős keretébe, amellyel szintén a lengyelek (március 29., Opole) és a svédek (április 2., Budapest) ellen készül: Cseri Gergely először játszhat az utánpótlás-válogatottban. Buzsáky Ákos, a Porto légiósa sárga lapok miatt eltiltását tölti, így Lengyelországban nem léphet pályára.

A keret
kapusok: Balogh J., Szántai
védők: Bodor, Makra , Máté, Nagy G., Németh T., Pandur, Szélesi, Vanczák
középpályások: Buzsáky, Czeglédi, Czvitkovics, Cseri, Fehér Z., Németh N.
csatárok: Bajzát, Koplárovics, Szabics, Torghelle

A csoport állása:
1. Lengyelország 6 pont/2 mérkőzés (8-1)
2. Svédország 6/2 (5-0)
3. Magyarország 3/2 (4-2)
4. Lettország 3/3 (2-7)
5. San Marino 0/3

Bánki József