Vágólapra másolva!
Peter Ridsdale, a Leeds United klubelnöke megoldhatatlannak tetsző feladattal áll szemben Terry Venables menedzser pénteki lemondását követően. Az egyesület adóssága ugyanis 70 millió fontra (mintegy 25 milliárd forint) rúg.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Venablest tavaly július 8-án nevezték ki a közép-angliai csapat élére, ám kétéves szerződéséből csupán 257 napot töltött ki. A jelentések szerint évi 2 millió font (3,5 millió euró, azaz 740 millió forint) volt a gázsija, de ebből most majdnem 2,5 millió "bent ragadt". Hogy ezt végkielégítés formájában ki kell-e fizetni a távozó menedzsernek, az most még megjósolhatatlan.

Az viszont tény, hogy tavaly nyáron a botrányos körülmények között menesztett David O'Learynek 3,5 forintos bánatpénzt volt kénytelen fizetni a Leeds, az a klub, amely egyre reménytelenebb anyagi - és szakmai - válságba sodródik.

A nagyratörő tervekből semmi sem valósult meg, az FA és a Liga-kupából a Sheffield United, az UEFA-kupából a spanyol Málaga verte ki a csapatot, a BL-helyezés elérésének álmából pedig az lett, hogy jelenleg 15. helyen áll a gárda a Premiershipben, hét pontnyira a kieső pozíciótól.

Ch. Gáll András