Vágólapra másolva!
A terveknek megfelelően csütörtökön délelőtt különrepülőgéppel elutazott Lengyelországba a pénteki, illetve szombati labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre az olimpiai (U21) és A-válogatott. A küldöttség a déli órákban érkezik meg Katowicébe, ahol mindkét csapat főhadiszállása lesz.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Az utánpótlás-együttes pénteken 16 órakor lép pályára az iparvárostól mintegy 60 km-re fekvő Opolében, míg Gellei Imre gárdája szombaton 20 órától a 10 km-re található Chorzówban játssza soron következő kvalifikációs mérkőzését.

A szövetség vezérkara - Bozóky Imre elnök, Berzi Sándor főtitkár és Puhl Sándor alelnök - a szokásoktól eltérően ezúttal nem tartott a játékosokkal, mert csütörtökön mindhárman részt vesznek az UEFA római kongresszusán, s csak pénteken utaznak Lengyelországba. Az MLSZ tájékoztatása szerint eddig mintegy 1800 magyar szurkoló váltott jegyet az A válogatottak összecsapására.