Vágólapra másolva!
Vicente del Bosque, a Real Madrid vezetőedzője benevezte a bokasérüléssel bajlódó Raúlt a szombati, Barcelona elleni rangadóra.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Arra viszont még nem derült fény, hogy a világklasszis csatár a kezdőcsapatban vagy csak a kispadon kap helyet. A tréner ezt majd a mérkőzés napján dönti el, de az már biztos: Guti helyettesítené a 26 éves gólzsákot, amennyiben szükség lenne rá.

Raúl a csütörtöki edzésen ütközött a francia Claude Makalelével, s utána már nem tudta folytatni a tréninget, mivel hosszú percekig képtelen volt lábra állni. A bokáját azóta is fájlalja, de azt mondta, hogy már sokat javult az állapota.