Vágólapra másolva!
Bajnoki aranyérem ide vagy oda, komolyan vette a Bayern München labdarúgócsapata a Bundesliga 31. fordulójának mérkőzését, s alacsony színvonalú találkozón ugyan, de Kuffour esetlen találatával 1-0-ra nyert a Kaiserslautern ellen.

Május 31-én a Bayern München és a Kaiserslautern együttese játssza a Német Kupa-döntőjét, mintegy ismerkedésképpen a két gárda a hónap első hét végéjén is összecsapott egymással. Igaz, a tét itt már jóval kevesebb volt, mint a kupagyőzelem: a bajnok bajor gárda számára inkább csak presztízs okok miatt számított az eredmény, míg a 'Lautern viszonylagos nyugalommal, a tizedik helyről várhatta a mérkőzést. Az eredmény végül 1-0 lett, a győztes találatot Sammy Kuffour a 86. percben egy kapu előtti kavarodást követően térddel juttatta a kapuba.

Magyar rangadót vívott egymással a Werder Bremen és a Hertha BSC csapata, s a nagy lehetőséget ismét elszalasztotta a berlini csapat. Győzelmükkel Királyék ugyanis feljöhettek volna a dobogó harmadik fokára (az egy ponttal a Hertha előtt álló Borussia Dortmund csupán döntetlenre végzett a Wolfsburg ellen), ám hiába szerezte meg Friedrich a vezetést, Krstajic és Magnin gólja, majd Charisteas duplája eldöntötte a találkozót. A 4-2-es végeredményt Marx a 80. percben állította be. A két berlini, Király és Dárdai végig játszotta a meccset, a hazaiaknál Lisztes a 85. percben váltotta Ailtont.

Eredmények, 31. forduló:
Bayern München - Kaiserslautern 1-0 (0-0)
gól:
Kuffour (85.)

Hannover - Stuttgart 1-2 (0-2)
gól:
Kaufman (85.), illetve Dundee (19., 37.)

Nürnberg - 1860 München 1-2 (1-0)
gól:
Driller (1.), illetve Lauth (56., 73.)
kiállítva: Costa (1860 München, 61.)

Dortmund - Wolfsburg 2-2 (1-0)
gól:
Ricken (16.), Rosicky (67.), illetve Thiam (59., 62.)

Bremen - Hertha 4-2 (3-1)
gól:
Krstajic (23.), Magnin (27.), Hariszteasz (36., 76.), illetve Friedrich (21.), Marx (79.)

Bochum - Mönchengladbach 1-1 (1-1)
gól:
Christiansen (20.), illetve Forssell (19.)

Cottbus - Hamburg 0-0
kiállítva:
Ledesma (Hamburg, 40.)
A Cottbusban Lőw Zsolt végig a pályán volt.