Vágólapra másolva!

Mivel mindkét együttes a San Siróban fogadja ellenfeleit, így a Milan a visszavágón is otthon lesz, de ha gólt szerez, az mégis idegenben lőtt találatnak számít majd, ami adott esetben döntőnek bizonyulhat.

Az Inter csak akkor juthat a döntőbe, ha a jövő keddi rangadót megnyeri. A döntetlen minden esetben vetélytársának kedvez, kivéve a 0-0-t, akkor hosszabbításra kerül sor. Mindenesetre a kék-feketéknek erőt adhat, hogy a visszavágót mindössze kilencezer Milan-szurkoló tekintheti meg.

A két vezetőedző nem ért egyet egymással: mindkét tréner saját csapatát tartja esélyesebbnek az első felvonást követően.

Carlo Ancelotti elégedetten nyilatkozott: "Az első félidőben nem volt elég átütőerő a játékunkban, a szünet után viszont már jobbak voltunk, de fölényünket nem sikerült gólra váltani. Ugyan nem tudtunk előnyt kiharcolni, mégis azt mondom, az eredmény inkább nekünk kedvez."

Hector Cuper, az Inter mestere szerint együttese jól és taktikusan futballozott, sőt az eredményt is megfelelőnek tartja, hiszen már egygólos győzelem is elég a továbbjutáshoz.

"Ez nem olyan veszélyes eredmény, mint azt sokan gondolják. Bármelyik csapatot képesek vagyunk megverni, így az AC Milant is. Nincs mitől félnünk" - mondta az argentin szakember, aki valószínűleg csak akkor tarthatja meg állását, ha együttesével bejut a fináléba.

Cuper hozzátette: a visszavágón a szerdaihoz hasonló mérkőzésre számít.