Vágólapra másolva!
Mind az FC Porto, mind a Celtic FC komoly problémával küzd, hiszen a két együttes egy-egy meghatározó játékosa, Costinha, illetve Hartson sérülés miatt nem léphet pályára a szerdai, sevillai UEFA-kupa döntőben.

Minden bizonnyal kihagyja a szerdai, valenciai UEFA-kupa mérkőzés az FC Porto egyik legjobbja, Costinha. A válogatott középpályás még május 11-én, az FC Pacos de Ferreira elleni mérkőzésen szenvedett combsérülést, s bár ő maga nagyon bízik a felépülésben, a szakvezetés már keresi, ki pótolhatja őt a középpályán.

Costinha a szezon során végig kimagaslóan játszott, Luiz Felipe Scolari, a portugálok szövetségi kapitánya is számított rá a válogatottban, ám már a Lazio elleni elődöntő-visszavágót is kénytelen volt kihagyni, akkor fejsérülése hátráltatta a játékban.

"Egy csapat vagyunk, beleértve azokat a játékosokat is, akik nem játszanak. Biztos vagyok abban, hogy ott leszek Sevillában, még akkor is, ha nem léphetek pályára" - nyilatkozta Costinha. "A játékos úgy véli, felépül a mérkőzésig, én nem hiszek ebben. Pedig nagyon fontos szerepet szántam neki, hiszen jó a fejjátéka, ami brit csapat ellen hasznos lenne számunkra" - vélte José Mourinho, a Porto trénere.

Nincs könnyű helyzetben a Celtic csatára, John Hartson sem, aki szintén nem lehet ott a pályán csapattársaival. A walesi csatár még három héttel korábban, a Glasgow Rangers ellen lépett utoljára pályára, ám hiába reménykedett, sérülése nem javult. "Nagyon nagy veszteség ez mind John, mind a csapat számára. Mérhetetlenül fontos játékosunk volt az idény során, sokat köszönhetünk neki, hogy eljutottunk a fináléig" - mondta Martin O'Neill, a Celtic menedzsere.