Vágólapra másolva!

Skót áradat Sevillában

Legalább húszezer, jeggyel nem rendelkező skót szurkoló érkezett és érkezik Sevillába, a szerdán 20.45 órai kezdettel sorra kerülő Celtic-Porto UEFA-kupadöntőre. Az andalúz fővárosban kétezer rendőr vigyázza a biztonságot, ugyanakkor a kocsmák személyzetét is megsokszorozták a várható hatalmas forgalom és bevétel reményében. Sevilla városa 16 millió eurós (4 milliárd forint) hasznot remél a kupadöntőtől.

Az UEFA szabályai értelmében a Guadalquivir-folyó szigetén épült Estadio Olímpico 52 000 ülőhelyéből 15 700-15 700 a két résztvevő csapat szurkolóinak jár (más források szerint 17 500-17 500), a maradékot a helybéli futballrajongók kapták. Már valamennyi jegy napokkal ezelőtt gazdára talált.

Eddig nem is lenne semmi baj, csakhogy a sevillai hatóságok számításai szerint a 15 700 "jegyes" skóton felül további húszezer, jeggyel nem rendelkező Celtic-drukker érkezik Sevillába, továbbá mintegy ötezer, kontingensen felüli portói szurkoló is. Elképzelhető, milyen biztonsági veszélyeket rejt magában ez a tény. Sevillában óriási a hőség, ezért a városi hatóságok hatalmas víztartályokat helyeztek el szerte az utcákon, a felhevült - és erősen ittas - drukkerek igényeit kielégítendő.

A rendre kétezer rendőr vigyáz, akiket 17 akciócsoportba osztottak be. A városba vezető utakat 300 csendőr, azaz "guardia civil" felügyeli. Lovasrendőröket és civil ruhás ügynököket is vezényeltek az egymilliós nagyvárosba.

Rafael Carmona, az Olimpiai Stadiont működtető társaság elnöke mástól is tart: "Információim vannak arra vonatkozóan, hogy számosan hamisított jegyekkel próbálják meg a bejutást a nézőtérre."

A stadion gyepszőnyege - az UEFA vizsgálata szerint - kívánnivalót hagy maga után, ezért az utolsó pillanatban elrendelték, hogy a kopár foltokat gyeptéglázással korrigálják.

A város egyszerre retteg a vendégszurkolóktól és várja őket. A rettegés oka nyilvánvaló - a részeg brit hordák pusztítására számos emlék van a múltból -, a várakozást viszont a kecsegtető vendéglátóipari bevétel indokolja. Előzetes számítások szerint 16 millió eurós haszon keletkezik majd a kocsmákban és szállodákban, 25 000 vendégszurkoló foglalt szállást, átlagosan két éjszakára. Csak ebből a forrásból több mint 11 millió eurós bevétel remélhető.

És akkor még nem is beszéltünk az italfogyasztásról. Van olyan ír kocsma a városban, amely 160 pincért szerződtetett erre a három napra.

Alfredo Sánchez Monteseirín, a város polgármestere mindenesetre nagy várakozásokkal tekint a döntő elé, amelyet legalább olyan fontosnak tart Sevilla szempontjából, mint az 1999-es atlétikai világbajnokság vagy a 2002-es Európai Csúcstalálkozó volt.

Friss hír, hogy Costinha, a Porto válogatott játékosa felépült sérüléséből, hétfőn edzett, s szerdán valószínűleg pályára lép a döntőben. Hélder Postiga az egyetlen hiányzó a Porto 24-es keretéből, őt még a Lazio elleni elődöntő második meccsén állították ki, s ezzel automatikus eltiltás jár.

Ch. Gáll András