Vágólapra másolva!
Csak utólag derült ki, hogy sokba is kerülhetett volna az MTK hét végi 3-1-es győzelme a Siófok ellen. A kék-fehérek tízszeres válogatott kapusa, Hajdu Attila ugyanis a hajrában súlyos vesesérülést szenvedett, jóllehet a hálóőr ezt akkor még nem tudta. A kapus veséje felrepedt, s csupán kedden engedték ki az intenzív osztályról.

Noha dr. Szilágyi György, az MTK orvosa cserét javasolt Hajdunak, a kapus a komoly fájdalmak dacára végig a pályán maradt a Siófok elleni bajnoki találkozón. Az öltözőben viszont már nagyon rosszul érezte magát, sőt, véres volt a vizelete is, ami után Szilágyi doktor azonnal kórházba küldte a hálóőrt. Ott aztán másnap meg is operálták Hajdut, akinek a felrepedt veséjét varrták össze. Kedden délután értük utol Hajdu Attilát, amikor éppen kikerült az intenzív osztályról.

"Szerencsére már jól vagyok, és az orvosok szerint is jól sikerült a műtét. Tagadhatatlanul nagy fájdalmaim voltak az ütközés után, ám ahogy korábban, úgy ezúttal sem tulajdonítottam különösebb jelentőséget az ügynek, ezért inkább a pályán maradtam. Azt hittem, idővel elmúlik a fájdalom, ám az öltözőben már nagyon rosszul éreztem magam, a véres vizelet pedig bebizonyította, nagyobb a baj. Szombaton este alaposan átvizsgáltak, másnap pedig meg is műtöttek, és a doktorok szerint a hét végén akár el is hagyhatom a kórházat" - mondta a válogatott hálóőr.

Bánki József

[origo]