Vágólapra másolva!
A topligák közül már csak a spanyol bajnokság zajlik, de azért így is maradt elég beszédtéma a többi országban is, különösen hogy Németországban és Olaszországban is kupadöntőt rendeztek.

A németeknél a finálét a bajnok Bayern München és a Kaiserslautern vívta, szokás szerint a müncheni Olympia-stadionban, természetesen teltház előtt.

A 'Lautern előzetesen nagyon fogadkozott, hogy megkeseríti a bajorok dolgát, azonban ebből nem sok minden valósult meg, hiszen a müncheniek Michael Ballack révén röpke tíz perc alatt kétgólos előnyhöz jutottak, a hátralévő időben pedig már csak az volt a kérdés, hogy mennyire diadalmaskodnak. A második félidőben Ottmar Hitzfeld mester Thorsten Finket és Michael Tarnatot is becserélte, nekik ez volt az utolsó mérkőzésük a Bayern színeiben.

A kupagyőzelemmel egyébként Hitzfeld lett minden idők legsikeresebb német klubedzője, ez volt ugyanis a 15. trófeája, míg az eddigi legsikeresebb germán szakembernek, Udo Latteknek 14 címe van. Hitzfeld két BL-győzelemmel, hat német és két svájci bajnoki címmel, illetve három svájci és két német kupagyőzelemmel büszkélkedhet.