Vágólapra másolva!
Az angolok mindig is szerettek egy kicsit különbözni az európaiaktól, és ez a labdarúgásukban, illetve annak szabályrendszerében is meglátszott, ám az átigazolási rendszerben való eltérések egyre inkább eltűnnek. Az egységes transzferidőszak bevezetése megszüntette, hogy az angol klubok a szezon során bármikor új focistát igazolhassanak, a Premiership vezetősége a minap pedig újabb változtatásba egyezett bele, ami segítheti az angol egyesületeket.

Egészen a legutóbbi szezonig az angol klubok március utolsó hétvégéjéig bármikor igazolhattak új focistákat a szezon közben, ami azt eredményezte, hogy míg a többi topligában a legtöbb transzfer nyáron történt, addig Angliában nem volt ritka, hogy a csapatok novemberben vagy éppen januárban erősítették meg keretüket. Tavaly nyáron azonban a FIFA bevezette az egységes átigazolási szabályzatot, amely minden tagországra, így az angolokra is vonatkozott. Ennek köszönhetően a Premiership egyesületei is beálltak a sorba: szeptember 31. és január 1. között nem szerződtethettek új focistákat, és a szezon közben csak januárban állt módjukban erősíteni.

Ezen kívül azonban még több olyan eltérés is akadt a Premiershipben érvényes átigazolási szabályzatban, amelyek a hagyományok miatt már évtizedek óta működtek, ám a mai labdarúgásban uralkodó követelményeknek nem nagyon feleltek meg. Az egyik legfontosabb ezek közül az volt, hogy az angol kluboktól igazolt játékosok vételárának felét rögtön ki kellett fizetni, a másik részletet pedig egy éven belül teljes egészében át kellett utalni. Európában azonban már évek óta bevett szokás, hogy egy-egy drágább focistáért járó összeget több részletben, akár több esztendőre beosztva utalnak át, ami jelentősen megkönnyítette az új játékosok igazolását. Mindez azt is eredményezte, hogy az angol csapatok szívesebben igazoltak a kontinensről, hiszen több idő állt rendelkezésükre a vételár törlesztésére, míg az országhatáron belül erre csak egy évük volt.

Az Everton kezdeményezésére az angol élvonalbeli egyesületek többsége beadványt nyújtott be a ligának annak érdekében, hogy ezt a kissé elavult szabályt eltöröljék, illetve megváltoztassák, és a testület május 6-án össze is ült, hogy megtárgyalja a dolgot. A klubok szerencséjére a liga is belátta, hogy az új idők újfajta szabályzatot követelnek, így megegyezés született arról, hogy a jövőben a játékosok vételárának törlesztésére a focista szerződésének lejártáig van lehetőség. Vagyis, ha egy klub mondjuk négyéves kontraktust köt egy játékossal, akkor (amennyiben meg tud egyezni ez eladó egyesülettel) négy év alatt kell kifizetnie az adott focistáért járó összeget.

A klubelnökök azonban nem csak ebben az egy változtatásban egyeztek meg, hanem arról is, hogy a következő szezontól kezdve az élvonalbeli csapatok egymásnak is adhatnak kölcsön játákosokat - eddig ugyanis csak arra volt lehetőség, hogy az alacsonyabb osztályokban szereplő gárdáknak kölcsönözzék ki focistáikat, esetleg onnan vegyenek kölcsön valakit. A többi topligában mindez elképzelhetetlennek tűnne, ott teljesen bevált dolog, hogy az élvonalon belül is kölcsönbe kerülhet egy focista, és rengeteg példa is volt rá. Az ősszel kezdődő pontvadászattól kezdve ennek a Premiershipben sem lesz akadálya, bár némi megszorítás akad: egy klubnál egyszerre csak két olyan kölcsönjátékos szerepelhet, aki élvonalbeli klubtól érkezett, és egy szezon alatt maximum négy focistát kaphatnak kölcsön az egyesületek. A kivételt csak kapusok jelentik, szükség (vagyis sérüléshullám) esetén hálóőrt bármikor kölcsön lehet majd venni.