Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indított a brit pénzügyi felügyelet annak a bejelentésnek az ügyében, amelyet a Manchester United labdarúgó klub tett a minap világhírű középpályása, David Beckham eladása ügyében. A bejelentés után meredeken megugrott a világ egyik leggazdagabb sportegyesületének részvénye Londonban.

A Manchester United kedd délután, egy belföldi terjesztésű brit hírszolgálati irodán keresztül tette közzé, hogy elfogadta a Barcelona egyelőre feltételes vételi ajánlatát Beckhamre. A bejelentés után a klub részvénye csaknem öt százalékkal ugrott meg az egyébként összességében veszteségben járó Londoni Értéktőzsdén, főleg a feltételezett 30 millió font körüli árbevétel hatására.

A pénzügyi felügyelet (FSA) a The Sunday Telegraph értesülése szerint azt vizsgálja, hogy a Manchester Unitednek nem a tőzsdén kellett volna-e először bejelentenie az ügyletet, mivel annak - ahogy történt is - komoly befolyása lehet a részvényárra. Az FSA álláspontja szerint a tranzakciót előző nap be kellett volna jelenteni a piacon.

Ha a hatóság szabálytalanságot állapít meg, annak komoly pénzbüntetés lehet a következménye. A keddi közlemény szerint a szabadrúgás-specialista játékost, aki heti 90 ezer fontos alapbérével a világ legjobban fizetett labdarúgója, a spanyol Barcelona venné meg. A pénzügyi hátteret a tranzakció egyelőre feltételes jellege miatt nem közölték, de hírek szerint Beckham piaci árfolyama 30-35 millió font, amit még jócskán felverhet az a tény, hogy játékjogára a spanyol Real Madrid és az olasz AC Milan is pályázik.

A Beckham-ügy egyébként folyamatos botránnyá fajult Nagy-Britanniában; a játékos maga állítólag már nem áll szóba főnökével, Sir Alex Fergusonnal, a Manchester szakvezetőjével, amiért az a feje felett gyakorlatilag eladta őt egy másik csapatnak. Beckham és Ferguson viszonya hónapok óta mélyponton van; egy ízben a vezetőedző egy futballcipőt rúgott a játékos arcába, sebészi beavatkozást igénylő sérülést okozva. Később az incidenst "véletlen balesetként" írták le.