Vágólapra másolva!
Története során 29. bajnoki címét nyerte a Real Madrid, miután két góllal győzött az Athletic Bilbao ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság záró fordulójában, a Santiago Bernabeu-stadionban. A Real Sociedad simán verte a vendég Atlético Madridot, s így a San Sebastian-i együttes a második helyen végzett. A Barcelona hazai pályán felülmúlta a Celta Vigót, így indulhat az UEFA-kupában.

A Real Madrid játékosai tudták, hogy mindenképpen nyerniük kell, ha bajnokok akarnak lenni, mert egy esetleges döntetlen a Real Sociedad végső sikerét jelentette volna. A hazaiak ennek megfelelően hamar vezetést szereztek az Athletic Bilbao ellen, az első bajnok aranyára váró Ronaldo a 9. percben Roby Carlos jobb oldali beadását - ami jóval a csatár mögé jött - kanalazta a kapuba bal lábával, "földönkívüli" mozdulattal. A Bilbao Alkiza révén egyenlített, ám a Real balbekkje, Roberto Carlos a félidő zárásaként a kapuba vágott egy szabadrúgást 17 méterről (2-1).

A másik helyszínen a Sociedad a második félidőben - mert a meccsek persze egy időben kezdődtek - tíz perc alatt lőtt két gólt (az egyiket a gólzsák Kovacevic, a másikat a spanyol válogatott De Pedro szerezte), ám a király gárdában a vb-s frizurával előrukkoló Ronnie megint betalált, így Nihat San Sebastian-i gólja már "szükségtelen" volt. Az év során nagyon sokáig vezető Real Sociedad így "csak" második lett, a Real Madrid pedig megszerezte története 29. bajnoki aranyérmét.

Apropó, történelem! A még idősnek semmiképp nem mondható Ronaldo megjárt már egy-két csapatot pályafutása során, és lőtt is temérdek gólt, viszont soha nem volt még bajnokcsapat tagja. Se Brazíliában, se a PSV-ben, se a Barcában, se az Interben nem örülhetett elsőségnek, most a Realban azonban igen. A góllövőlistán viszont a deporos Makaay végzett az élen 29 góllal (ezzel minden bizonnyal övé lesz az európai Aranycipő is), Ronnie Nihattal holtversenyben második lett 23-23 találattal.

A Barcelona sokat gyengélkedett az idény során, sokszor még a kieséstől sem álltak távol a gránátvörös-kékek, remek hajrájukkal azonban elcsípték az UEFA-kupás pozíciót. A BL-selejtezőben induló Celtát 2-0-ra verve hatodik helyen végeztek Savioláék.

A Real Madrid és a Real Sociedad tehát a BL főtábláján, a Deportivo és a Celta Vigo a sorozat selejtezőjében, míg a Valencia és a Barcelona az UEFA-kupában indulhat a következő idényben. A Recreativo Huelva, az Alavés, valamint a Rayo Vallecano kiesett az élvonalból.

38. forduló:
Real Madrid - Athletic Bilbao 3-1 (2-1)
gól: Ronaldo (9., 61.), Roberto Carlos (46.), illetve Alkiza (35.)

Real Sociedad - Atlético Madrid 3-0 (0-0)
gól: Kovacevic (51.), De Pedro (55.), Nihat (73.)

Barcelona - Celta Vigo 2-0 (1-0)
gól: Sorín (6.), Saviola (50.)
piros lap: Kluivert (27.), illetve Angel (27.)

Villarreal - Betis 1-4 (1-2)
gól: Guayre (13.), illetve Dani (24., 55.), Joaquin (35., 76.)