Társoldalunk:

Galaktikus Real-arany

A spanyol bajnokságban végül az aranyérmet illetően nem született meglepetés, az elsőség azé a Real Madridé lett, amelyet előzetesen a legnagyobb esélyesnek tartottak, a két leggyengébbnek tartott együttes, a Rayo Vallecano és a Recreativo Huelva pedig kiesett, de ezen kívül majd minden viszonylatban váratlan események történtek a Primera Divisiónban.

Az előző idényben a kiesés ellen küzdő Real Sociedad végig versenyben volt az elsőségért, és második lett, a Barca az elmúlt tíz esztendő legrosszabb idényét produkálta, és éppen hogy csak becsúszott az UEFA-kupás helyek egyikére, várakozáson alul szerepelt a címvédő Valencia és a szimpatikus kiscsapat Alavés is, a Celta Vigo viszont története során először kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájára.

Azok után, hogy a Real Madrid a nyáron, tovább folytatva az elmúlt évek tendenciáját, újabb világklasszist igazolt a brazil Ronaldo személyében, a királyi gárda abszolút favoritnak számított a spanyol bajnoki cím megnyerésére.

A madridiak az utóbbi esztendők átigazolási politikájával (amelyet a sportigazgató Valdano a "Zidane-ok és Pavónok" kifejezéssel jellemzett) szinte teljesen kettéosztotta nem csak Spanyolország, de az egész világ futballközvéleményét: még a klub rajongói közül is sokan ellenezték, hogy a gárda csak és kizárólag szupersztárokat igazoljon, nem csak sportszakmai, hanem üzleti szempontokat is figyelembe véve.

A Fenoménnek bizony hosszú időbe tellett, amíg elfogadtatta magát a Bérnabeu-stadion közönségével, azonban a brazil támadó góljai mindennél meggyőzőbb érvnek bizonyultak: a csatár a bajnokságban 23 találatig jutott, amivel házi gólkirály lett, és bizony nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a madridiak megnyerjék az aranyat.

Folytatás del Bosque nélkül

A Real Madrid vezetősége - egy nappal azután, hogy az együttes megnyerte történetének 29. bajnoki címét - hétfőn este úgy döntött: nem hosszabbítja meg del Bosque június 30-án lejáró szerződését.

A Vicente del Bosque mester által összerakott Real egyébként élő cáfolata lett az elmúlt években nemzetközileg elterjedt rotációs elvnek: az Iker Casillas - Míchel Salgado, Hierro vagy Pavón, Iván Helguera, Roberto Carlos - Makelele, Flávio Conceicao vagy Guti, Figo, Zidane, Raúl - Ronaldo kezdő tizenegyet kőbe lehetett vésni, amennyiben nem volt sérülés vagy eltiltás, akkor a tréner mindig ezt a csapatot küldte a pályára.

Márpedig ebben a gárdában a legvisszafogottabb értékelés szerint is legalább hét olyan focista van, akinél posztján nem sok jobb játékost találunk, de a gyenge pontja ítélt Míchel Salgadót vagy Hierrót is nagyon sok egyesületben elfogadnák.

Hierro sem marad

Fernando Hierro, a csapat legendás középhátvédje is távozik a királyi gárdától. A veterán védő sajtótájékoz-
tató keretében jelentette be, hogy nem újítja meg lejáró szerződését.

A spanyol sajtó által csak "galacticosnak", azaz galaktikusoknak nevezett kvintett (Roberto Carlos, Figo, Zidane, Raúl, Ronaldo) pedig egy elképzelt világválogatott magját alkotja. Ez az öt futballista összesen 64 gólt szerzett, vagyis többet, mint a Sociedadot és a Deportivót kivéve bármelyik együttes, és a királyi gárda találatainak közel háromnegyede az ő nevükhöz fűződik. Kérdés, jó-e az, ha egy csapat eredményessége ennyire pár focistán múlik: a Realnak ebben a szezonban szerencséje volt, mert egyik "galaktikus" sem dőlt ki hosszabb időre, igaz, a következő idényben már Beckhamre is számíthat a klub.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK