Vágólapra másolva!
A Premiershipbe feljutott Leicester City két új játékost is igazolt: a szélső Paul Brooker a másodosztályból kiesett Brightonból, a védő Ricardo Scimeca pedig a Nottingham Forestből érkezett, mégpedig ingyen. A Blackburn mestere, Graeme Souness még mindig nem tett le a barcelonás Frank de Boer leigazolásáról.

Az AC Parma közel áll ahhoz, hogy megszerezze az Atalanta középpályását, Luciano Zaurit.

A Tottenham Hotspur vezetősége elismerte, hogy tárgyalásban áll az FC Portóval Hélder Postiga leigazolásáról, a Sampdoria pedig bejelentette a japán Janagiszava Acusi szerződtetését.

Az AS Roma elnöke, Franco Sensi azt állítja, hogy mindenben megegyezett a Leverkusen brazil középhátvédjével, Lúcióval. A Chelsea-től távozó holland kapust, Ed de Goeyt a Birmingham City és a Wolverhampton Wanderers is megkörnyékezte.

A Valencia és a Liverpool után a Schalke is bejelentkezett a Mallorca kameruni támadója, Samuel Eto'óért. A Real Madrid az argentin Gabriel Militóval, az Independiente védőjével pótolhatja Fernando Hierrót. A Real Sociedad első számú kiszemeltje a horvát gólkirály, Ivica Olic.

Az FC Sevilla elárulta, hogy egy meg nem nevezett spanyol klub 18 millió eurót ajánlott fel fiatal csatáráért, José Antonio Reyesért. A Barcelona francia védőjét, Philippe Christanvalt a Galatasaray szemelte ki. A Portsmouth mindenben megegyezett a Bayer Leverkusen horvát védőjével, Boris Zivkociccsal.

A Hamburger SV dán csatárát, Kim Christiensent a holland Twente akarja leigazolni. A PSG brazil támadóját, Aloisiót a Benfica szemelte ki. A Strasbourg leigazolta az FC Metz csatárát, Mamadou Niangot.