Vágólapra másolva!
A Balassagyarmat újonc létére viszonylag könnyedén bennmaradt az NB I B-ben, ám a csapat mégsem eredményei, inkább "főszponzora" miatt keltette fel a szurkolók és a sajtó érdeklődését. A nógrádi együttes névadója és támogatója ugyanis a tévésként ismertté vált Anettka, aki úgy tűnik, egy év alatt megunta a focit, és bedobja a törölközőt.

A Balassagyarmati SE-Goldex-Anettka nevű NB I B-s futballcsapat távozni készülő ügyvezető igazgatója, Nagy László nem cáfolta, hogy a névadó tévésztár elhagyja a klubot: "Hivatalosan nem kerestek meg az ügyben, közvetett módon értesültem Anettka elképzeléseiről" - mondta Nagy László a Nógrád Megyei Hírlapnak.

Az ügyvezető hozzátette: "Nem csodálkozom rajta, hogy Anettka kiszáll, egyeseket nagyon irritálhat, hogy a népszerű tévés személyiség a balassagyarmati focit támogatja. Ez is a mai magyar futballvalóság, mert nemhogy örülnénk annak, hogy valaki a focira áldoz, inkább különböző érdekekből elüldözik onnan."