Vágólapra másolva!
Bárki is igazolja le, a nyári átigazolási szezon legnagyobb fogása a Barcelona holland csatára, Patrick Kluivert lehet. A focistát ugyanis potom 1,8 millió euróért meg lehet szerezni a katalámoktól, ami elképesztően alacsony vételárnak számít egy ilyan kvalitású labdarúgóért. A támadó legszívesebben az angol Arsenalban folytatná pályafutását, de a Manchester United, a Newcastle és a Chelsea is szívesen látná.

Kluivert még 1998 nyarán került a katalánokhoz, "természetesen" Louis van Gaal vitte a Barcába, és azóta folyamatosan a klub egyik legjobb játékosa volt. Noha futószalagon szállította a gólokat (egyetlen szezon sem volt, amikor ne szerzett volna legalább 15 találatot), a drukkerek mégsem fogadták igazán a szívükbe, és a csatár sok kritikát kapott kissé fegyelmezetlen játékstílusa miatt is: többször is előfordult, hogy törlesztés, vagy könyöklés miatt kapott piros lapot és eltiltást. Ennek ellenére tagadhatatlan, hogy az elmúlt öt szezonban ő volt a Barcelona egyik legkiegyensúlyozottabban szereplő játékosa, hiába váltogatták egymást az edzők a gárda kispadján, Kluivert mindig teljesítette feladatát, vagyis rugdosta a gólokat.

Az elmúlt két évben rengeteg alkalommal felmerült, hogy a csatár elhagyhatja a Barcelonát, leginkább Angliából hívták, de volt, hogy a Juventusszal is kapcsolatba hozták, azonban a transzfer valószínűségét erősen lecsökkentette, hogy a Kluivert szerződésében szereplő kivásárlási ár 36 millió euró volt, ami a meglehetősen nagy összegnek számít. A focista kontraktusa 2005-ig érvényes, ám a játékos ügynöke, bizonyos Sigi Lens nagyon észnél volt, amikor a szerződést megkötötték, hiszen abban szerepelt egy záradék, amelynek segítségével a csatár sokkal kevesebbért is elhagyhatja a Barcát.

Kluivert fizetése ugyanis meglehetősen magas volt, a klubnál ő kereste a legtöbbet, egészen pontosan évi 4,5 millió eurót. A katalán klub nemrégiben megválasztott új vezetősége az egyesület anyagi helyzetére hivatkozva azonban ezt szerette volna csökkenteni, ám a szerződés alapján ezt csak abban az esetben tehetik meg, ha egyben lecsökkentik Kluivert kivásárlási árát mindössze 1,8 millió euróra. Laportáék persze szerettek volna valamiféle kompromisszumos megoldást találni, és heteken keresztül egyezkedtek a játékossal, illetve annak menedzserével, de ez nem vezetett eredményre, így a Barcának nem maradt más hátra, mint hogy érvénybe helyezték az eredeti kontraktust.

Kluivert tehát már 1,8 millió euróért leigazolható, ami valami elképesztően alacsony összeg: Ronaldo tavaly 41 millió euróba került a Realnak, a Liverpool 14,5 millió euróért vette meg El Hadji Dioufot a Lenstől, Adrian Mutu 8,7 millió eurójába került a Parmának, vagy hogy egy friss példát említsünk, a Tottenham kilencmilliót adott az FC Portónak Hélder Postigáért. Ez alapján tehát kicsi a valószínűsége annak, hogy a holland támadó a Barcelonában maradjon, hiszen erre minden bizonnyal lecsapnak a sztárklubok, még akkor is, ha Kluivert fizetési igénye igen csak magasnak számít, a hírek szerint minimum négymillió eurót akar kapni évente, amivel bármelyik egyesületnél a legjobban fizetett játékosok közé tartozna.

A szaksajtó mindenesetre leginkább arra számít, hogy a támadó Angliába teszi át a székhelyét, hiszen korábban a Manchester United érdeklődött iránta, de a Chelsea mestere, Claudio Ranieri is szívesen látná őt csapatában, nem is beszélve a Newcastle Unitedről. Maga Kluivert viszont legszívesebben az Arsenalban játszana, amint azt a legutóbb egy nyilatkozatában kifejtette. "Az ajánlataim között van a Manchester United és az Arsenal is, és bár nem lenne rossz Ruud van Nistelrooyjal együtt játszani, én mégis szívesebben mennék az Ágyúsokhoz, mivel Arséne Wenger csapata sokkal európaibb stílusban futballozik. Dennis Bergkamp sokat mesélt nekem arról, hogy az Arsenalnál a hangsúly mindig a támadásokon van, akárcsak a holland iskolában, arról nem is beszélve, hogy London a családomnak is nagyon tetszene" - jelentette ki a csatár.