Vágólapra másolva!
Hakan Sükür visszatért egykori sikerei színhelyére. A Boszporusz bikája - ahogyan a török futball egyik legnagyobb sztárját becézik -  a 2000-es UEFA-kupa-győzelem után hagyta el a Galatasarayt, de azóta nem igazán találta a helyét.

Először Olaszországban az Inter, majd a Parma játékosa volt, legutóbb pedig Angliában, a Blackburn csapatában játszott, de ott is inkább csak csereként, vagy még úgy sem jutott szóhoz.

Hakan Sükürt, aki már a Galata edzőtáborában van, nagyon várták a vezetők, hiszen nyolc esztendő alatt 173 gólt szerzett az együttes színeiben. A török játékos vételárát nem hozták nyilvánosságra.