Vágólapra másolva!
Egervári Sándor, az MTK vezetőedzője a helyszínen, Észak-Írországban tekintette meg a Glantoran-HJK Helsinki Bajnokok Ligája selejtező mérkőzés első felvonását, a kékek ellenfele ugyanis ennek a párharcnak a győztese lesz.

"Érdekes mérkőzés volt, hiszen két, hagyományos angol stílusban futballozó csapatot láthattam" - kezdte a MTK trénere. "Talán ennek is köszönhető, hogy a labda és a játékosok is többet voltak a levegőben, mint a földön. A kiegyenlített küzdelemben két-két helyzet alakult ki mindkét kapu előtt, persze az eredmény a finn bajnok számára kedvezőbb."

Érdeklődésünkre, hogy melyik együttessel találkozna szívesebben, Egervári Sándor ezt felelte: "Nehéz erre válaszolni, mert az északír és a finn csapat is kellemetlen ellenfélnek ígérkezik az erőszakos, párharcokat kikényszerítő, ívelgetésekre épülő stílusával. Nem két ellentétes, hanem két azonos futballkultúrájú csapatot láttam, innentől kezdve tehát mindegy, melyikükkel találkozunk. Arról nem is beszélve, nem kívánsághangverseny, ki legyen az ellenfelünk. A lényeg, hogy továbbjussunk."

Bánki József