Vágólapra másolva!
Mégsem Pécsre, hanem inkább a másodosztályú Kispesthez szerződött Keller József, a Ferencváros labdarúgócsapatának 37 éves játékosa. Az átigazolási időszak utolsó napján a Magyar Kupa-győztes zöldek Sorin Botis személyében román védőt igazoltak.

Hiába akarta Nagy Tamás vezetőedző, hogy Keller József Pécsett folytassa pályafutását, a rutinos védőt végül a másodosztályba kizuhant Kispest szerződteti. A Ferencvárosban 19 év alatt több mint 500 mérkőzésen szerepelt Keller azt követően hagyta el szeretett klubját, hogy korábbi játékostársai, majd edzői, Ebedli Zoltán és Vépi Péter iránti szolidaritásból nem vállalta el a junior együttes szakvezetői posztját, ezért az Üllői úton közölték vele, játékosként viszont már nem számítanak rá.

"Szívesen mentem volna Pécsre, de most már örülök, hogy Budapesten maradok, ezáltal ugyanis közelebb maradhatok három gyerekemhez. Remélem, tudok segíteni a Kispestnek a minél jobb szereplésben, a visszakerülés az élvonalba nagyszerű érzés lenne. Még legalább egy vagy két évig szeretnék futballozni, azt követően meg vezetőként tevékenykednék. A sportágtól ugyanis képtelen lennék elszakadni" - nyilatkozta Keller a klubváltásról.

A Fradi az átigazolási időszak utolsó napján szerződtette Sorin Botist. A moldáv Sherif Tiraspoltól érkező román védő egy évre kötelezte el magát az Üllői úton. Botis kölcsönben szerepel majd a Ferencvárosban, jövőre a zöld-fehéreknek elővásárlási joguk lesz rá.

Bánki József