Társoldalunk:

Ismét edzőt váltott a Mallorca

A Mallorca az elmúlt négy esztendőben minden egyes felkészülési időszaknak más trénerrel vágott neki, és ez a tendencia idén sem változott meg, hiszen a klubnál megint edzőcsere történt. Azt egyelőre még nem tudni, hogy a játékoskeret mennyiben fog megváltozni, de valószínű, hogy az egyesület szokás szerint nem fogja tudni megtartani legjobbjait - az állandóság hiánya ebben is megmutatkozik.

A Mallorca csapata meglehetősen felemásan szerepelt a legutóbbi idényben: hosszú nyeretlenségi sorozatot követően hasonló hosszúságú győzelmi széria következett, és a hullámzó teljesítmény végeredményeként a csapat a középmezőnyben zárta a bajnokságot.

A spanyol kupában viszont annál jobban ment az együttesnek, hiszen elhódította a trófeát, és ennek köszönhetően ismét ott lehet a nemzetközi porondon, az UEFA-kupában. A sikert a szakemberek elsősorban a trénernek, Gregorio Manzanónak tudták be, aki Spanyolországból közismert arról, hogy kiválóan tudja motiválni futballistáit - a szakember az edzői diploma mellett pszichológiai végzettséggel is rendelkezik. Manzano ezen kívül még arról "hírhedt" a Primera Divisiónban, hogy nem nagyon szokott egy idénynél hosszabb időt eltölteni egy klubnál: a Mallorca előtt egy éven keresztül dolgozott a Rayo Vallecanónál, a Racing Santandernél, a Real Valladolidnál és a Toledónál. Ilyen előzmények után nem jelentett túl nagy meglepetést, hogy a tréner nem hosszabbította meg szerződését a klubnál, hanem az Atlético Madridhoz távozott, amely ugyan papíron nagyobb egyesületnek számít, de a legutóbbi idényben újonc volt, és a Mallorca mögött végzett.

Mateo Alemanynak, a Mallorca elnökének tehát ismét új edzőt kellett keresnie a nyáron, igaz a presidente hozzászokhatott a dologhoz, mert 2000 óta minden esztendőben így kellett cselekednie: három évvel ezelőtt Luis Aragonés, 2001-ben Bernd Krauss, tavaly pedig Manzano érkezett - ráadásul menet közben, a 2001-2002-es szezonban Sergio Kresic is dolgozott az egyesületnél Krauss menesztését követően. Alemanynak tehát volt gyakorlata a dologban, és ennek megfelelően viszonylag gyorsan sikerült is megtalálnia a megfelelő embert a kispadra a portugál Jaime Pacheco személyében.

Pacheco eddigi pályafutása során csak Portugáliában dolgozott (klubjai között volt a Pacos Ferreira, a Vitória Guimaraaes, a Rio Ave és az Uniao Lamas), s az elmúlt években a Boavistával ért el sikereket: 2001-ben hatalmas szenzációt okozva bajnoki címet nyert a csapattal a három nagy (Benfica, Sporting Lisboa, FC Porto) előtt, legutóbb pedig az elődöntőig vezette a gárdát az UEFA-kupában. A bajnokságban viszont nem ment olyan jól a Sakkosoknak, és Pacheco is úgy érezte, hogy új kihívásokra van szüksége, így közös megegyezéssel szerződést bontottak. Pachecót több spanyol gárda is hívta, de ő végül a Mallorca ajánlatát fogadta el, ahol egyéves kontraktust írt alá - döntését minden bizonnyal nagyban befolyásolta, hogy a csapat indul a nemzetközi porondon.

A játékoskeret összetétele azonban még mindig meglehetősen bizonytalan, az érkezők és távozók kiléte még nem tisztázódott. Június elején például teljesen biztosnak tűnt, hogy a kameruni támadó, Samuel Eto'o elhagyja a klubot, és a Valenciához igazol: a hírügynökségek kész tényként közölték, hogy a csatár négyéves szerződést kötött a Turia-partiakkal. Később aztán kiderült, hogy nem eszik ilyen forrón a kását, mert a Valencia mégsem tudja kifizetni az előzetesen kialkudott összeget, így Eto'o maradt. Ez persze nem jelenti azt, hogy az afrikai labdarúgó a Mallorcánál fogja kezdeni a bajnokságot, hiszen rendkívül keresett a nemzetközi játékospiacon, a legújabb híresztelések szerint a Chelsea jelentkezett be érte.

Eto'o csatártársa, az uruguayi Walter Pandiani viszont már elbúcsúzott a San Moix-stadiontól, hiszen ő csak kölcsönben volt a Mallorcánál a Deportivótól, és a galíciaiak visszahívták. A minap aztán az is kiderült, hogy a balszélső Alberto Riera is távozik, őt a Girondins Bordeaux-nak adták el, mégpedig közel ötmillió euróért.

Ami az érkezőket illeti, itt sem valami hosszú a lista, egyelőre még csak egy focistát szerződtettek le a Baleári-szigeteken. Az Albacetétől megvett Jesús Perera jó ajánlólevéllel érkezett, hiszen a legutóbbi szezonban gólkirályi címet nyert a Segunda Disiviónban, és találataival az élvonalba juttatta együttesét. Neki minden bizonnyal Pandianit kell majd pótolnia, míg Riera helyére a holland Arnold Brugginkot szeretnék leigazolni. A PSV Eindhoven futballistájának szerződtetése két héttel ezelőtt már kútba esni látszott, mert a klubok nem tudtak megegyezni a vételár kifizetésének módjáról, ám úgy tűnik, hogy az álláspontok ismét közeledtek egymáshoz.

Ráadásul még azt sem tudni, hogy a veterán védő, Miquel Soler marad-e, vagy befejezi pályafutását. A focista egyedülálló rekordot tart a spanyol labdarúgásban azzal, hogy már húsz éve az élvonalban focizik, de még nem döntötte el, hogy ráhúz-e egy 21-et is. "Fizikailag képes vagyok a folytatásra, de még nem tudom, hogy érdekel-e a dolog" - mondta a 38 esztendős védő. Miguel Angel Nadal viszont a folytatás mellett döntött, ő még egy évre aláírt a klubhoz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK