Vágólapra másolva!
Hajnali fél ötre ért haza a mintegy 650 kilométerre lévő Debrecenből a Sopron együttese, ám nem tűnt olyan hosszúnak az út, mivel Pintér Attila gárdája pontot rabolt a hajdúsági fővárosból. Az eddig kivétel nélkül idegenben pályára lépett, a következő fordulóban pedig Zalaegerszegre látogató soproniak fiatal trénere az [origo] megkeresésére örömének és bosszúságának is hangot adott.

"Nem értem debreceni kollégám sportnapilapban megjelent nyilatkozatát" - kezdte Pintér, majd rögtön el is árulta miért dühös. "Szentes Lázár ugyanis azon kesereg, hogy nem tudták feltörni a védekezésünket és nem akarja minősíteni a játékunkat, mivel ez is egy felfogás... Erre én azt mondom, én tényleg nem foglalkozom a riválisokkal, kizárólag a csapatommal."

- S azzal mennyire elégedett?
- Szerencsére nem kell panaszkodnom, hiszen amíg mi négy-öt ziccert ki tudunk alakítani, addig az ellenfél jó, ha két helyzetig eljut. Szervezetten és lelkesen futballoztunk Debrecenben is, ráerőltettük a saját játékunkat a Lokira, érthetetlen, miért fáj ez egyeseknek.

- Meddig képesek elviselni, hogy stadionjuk átépítése miatt rendre idegenben kell bizonyítaniuk?
- Nem olyan nagy gond ez, úgyis kell mindenkivel játszanunk. Minden pálya egyforma, csupán a közönség más. Debrecenben például remek hangulatú 90 percben lehetett részünk, köszönhetően a hazai drukkereknek, akik előtt kalapot emelek példásan sportszerű buzdításukért. A Loki hívei bebizonyították, igenis lehet kultúráltan is szurkolni mifelénk.

- Mi tagadás, az első hat körben az elmúlt esztendők bajnokai, illetve dobogósai - MTK, Újpest, DVSC, ZTE, FTC - ellen játszani, ráadásul mindig idegenben, nem éppen egy élvonalban debütáló edző álma, így obligát a kérdés: nem félt, hogy belebukhat a sorsolásba?
- Aki ismer, tudja, nem vagyok egy félős alkat, s hiszek a csapatomban is. Egyetlen meccs sem könnyű, a lényeg, hogy a saját játékunkat kell elővezetni. Zalaegerszegen is ezt tesszük, alkalmazkodjon hozzánk az ellenfél. Vagyis felvállaljuk azt, hogy tíz emberrel támadunk, és tíz emberrel védekezünk, s ennek előbb-utóbb meg is lesz az eredménye.

Bánki József