Vágólapra másolva!
Az elmúlt hét két legfontosabb eseménye az európai labdarúgásban a BL-selejtező harmadik körének első játéknapja, illetve a Premier League nyitánya volt, de az UEFA-kupában is fordulót rendeztek, vagyis nem volt hiány a nagy meccsekben. Nem csoda, hogy az álomcsapat 11 játékosa 11 különböző csapatból került ki, és a focisták tíz különböző országot képviselnek: egyedül a brazilok szerepelnek két focistával.
Francisco Molina (spanyol, RC Deportivo): A galíciai együttes számára a Rosenborg elleni BL-selejtező volt az első tétmérkőzés ebben a szezonban, és ez meg is látszott a csapat teljesítményén. A Depor csak kapusának, Molinának köszönhette, hogy megúszta kapott gól nélkül, és 0-0-s döntetlennel utazhatott haza Trondheimből.
Lorenzo Amoruso (olasz, Blackburn Rovers): A Premier League első fordulójának egyik legmeggyőzőbb győzelmét a Blackburn Rovers aratta, amely hazai pályán egy ötöst rúgott az újonc Wolverhamptonnak. Graeme Souness együttesében két új szerzemény is betalált, az olasz védő, Lorenzo Amoruso éppen a nagyon fontos vezető találatot ért el, jobban tehát nem is mutatkozhatott volna be az angol élvonalban.Sinisa Mihajlovic (szerb-montenegrói, Lazio): A talján gárda számára nem csak az okozta a gondot a BL-selejtező során, hogy ez volt a csapat első tétmeccse ebben a szezonban, hanem az is, hogy az ellenfél is komoly játékerőt képviselt, lévén a portugál Benficáról volt szó. Ehhez képest a rómaiak jól szerepeltek, és 3-1-es győzelmüket Mihajlovic egy szokásos szabadrúgásgólja tette teljessé.Claudio Cacapa (brazil, Olympique Lyon): A francia bajnokcsapat az első fordulóban elszenvedett vereség után magához tért, és a következő két meccsét megnyerte, bár csatárai továbbra sem remekelnek. A hét végén a Montpellier ellen is védő szerezte meg a vezetést, de a brazil Cacapa nem csak az ellenfél, hanem a saját kapuja előtt is kiválóan játszott.Sylvain Armand (francia, FC Nantes): A Kanárik a hét végi fordulóban az Ajaccio ellen gyűjtötték be a három pontot idegenben, és ebben a balhátvédnek, Armandnak is nagy szerepe volt. A focista rengeteget ment előre, és az egyik ilyen előretörés során gólt is szerzett.
Karel Poborsky (cseh, Sparta Praha): A cseh bajnokcsapat a BL selejtezőjében a macedón Vardar Szkopje ellen lépett pályára idegenben, és hogy előnnyel utazhatott haza, azt elsősorban jobb oldali középpályásának, Poborskynak köszönhette. A rutinos focista előbb vezetést szerzett csapatának, majd miután a hazaiak kétgólos hátrányból is felálltak az utolsó percben a győztes gólt is megszerezte.Wesley Sneijder (holland, Ajax Amsterdam): Az amszterdamiak a hétközi BL-selejtezőn az osztrák Grazer AK ellen értek el 1-1-es döntetlent idegenben, majd a holland bajnokság első fordulójában a Vitesse ellen idegenben nyertek 2-1-re. A fiatal Sneijder mindkét meccsen betalált, a bajnokin két perccel a lefújás előtt, nem csoda, hogy meghívót kapott a nemzeti tizenegybe is.Sun Jihai (kínai, Manchester City): Kevin Keegan csapata a múlt héten két fölényes győzelmet is aratott: az UEFA-kupában a walesi TNS-t verte 5-0-ra, a Premier League első fordulójában pedig a Chartlon Athleticet győzte le 3-0-ra. A gárda kínai középpályása, Sun Jihai mind a két találkozón betalált, pedig korábban nem nagyon volt jellemző rá, hogy eredményes lenne.Ryan Giggs (walesi, Manchester United): A Vörös Ördögök bajnokhoz méltóan kezdték a Premier League-t, az első játéknapon magabiztosan győzték le a Bolton Wanderers. A csapat egyik legjobbja Giggs volt, aki két gólt is szerzett, az elsőt egy olyan szabadrúgásból, amelyre a nyáron eladott David Beckham is büszke lett volna.
Martin Max (német, Hansa Rostock): A keletnémet együttes a nyáron azzal a reménnyel szerződtette az 1860 Münchentől Maxot, hogy a csatár másfél évvel korábbi önmagát idézi majd, hiszen 2002-ben gólkirályi címet szerzett. Nos, a focista az első két fordulóban nem villogott, a hét végén viszont megkezdte vételára törlesztését egy mesterhármassal, amit az Eintracht Frankfurt ellen ért el.Marcio Amoroso (brazil, Borussia Dortmund): A dortmundiak tavalyi gyengébb szereplését sokan annak tudták be, hogy Amoroso csak árnyéka volt önmagának. Nos, ha valóban így volt, akkor a BVB drukkerei reménykedhetnek, mert Amoroso ismét ontja a gólokat: a múlt héten a Bruges elleni BL-selejtezőn és a hét végi bajnokin is betalált, utóbbi meccsen rögtön kétszer is.


Az egeret a figurák fölé helyezve olvashat a hét legjobbjairól.