Vágólapra másolva!
Két hónappal ezelőtt Bognár Nándorral, az FTC volt válogatott jégkorongozójával, valamint két ügyvéddel Sport and Success néven menedzserirodát alapított Hrutka János, a Ferencváros egykori válogatott labdarúgója. Mivel a védő azóta sem talált csapatot magának, úgy döntött, nem futballozik többé az élvonalban.

"Akadtak ajánlataim alacsonyabb osztályú osztrák csapatoktól, ám úgy határoztam, egyelőre a menedzserirodát részesítem előnyben" - kezdte Hrutka. "Amennyiben télen is megkeresnek, akkor elképzelhető, hogy visszatérek a pályára, de már nem az élvonalba, és nem idehaza."

- Hogy megy a menedzseriroda?
- Szerencsére egyre többen ismerik, sok megkeresésünk van, ám tudjuk, az első fél év a kapcsolatépítésre megy el. Jó néhány külföldi menedzserirodával felvettük a kapcsolatot, s már olasz, spanyol, portugál és német cégek is jelezték, szívesen lennének a partnereink. Ezenkívül számos fiatal tehetség keresett meg bennünket, hogy segítsünk nekik a karrierjük építésében.

- Például?
- Például Halmos Péter, akit a kaposvári Mézga foci suliból irányítottunk Szombathelyre, ahol biztosítottnak látszik a fejlődése. A fiú nagy tehetség, technikás, a labdával szinte mindent tud, ám az erőnlétén bőven akad javítanivaló. Ennek érdekében több vizsgálaton átesett, és külön étkezési programot is kapott. Rajta tartjuk a szemünket, mint ahogy a többi fiatalon.

- Szerződést is aláírnak velük?
- A szabályok alapján 18 éves kor alatt ez nem lehetséges. Ezért is vannak az ügyvédeink, hogy a jogi kérdéseket minél alaposabban és korrektebben tudjuk körüljárni.

- Nem hiányzik a futball?
- Bevallom, mostanában minden időmet kitölti a menedzseriroda, talán ezért is tudtam nyugodt szívvel nemet mondani a klubok ajánlataira.

Bánki József