Vágólapra másolva!
Amikor Roman Abramovics csillagászati összegért megvette az angol Chelsea-t, az hatalmas visszhangot váltott ki az európai közvéleményben, de nem ez volt az egyetlen európai egyesület a nyáron, amely keleti kézbe került. A svájci FC Wilben az egykori szovjet válogatott Igor Belanov vezette cég vásárolt részesedést, és miután a csapat hét forduló után az utolsó helyen áll a helvét bajnokságban, a minap edzőcsere is történt a klubnál, amelynek során egy másik volt szovjet válogatott játékos, Alekszander Zavarov lett a tréner.

Az FC Wil tavaly múlt százesztendős, de egy évszázad alatt nem cikkeztek annyit az egyesületről, mint az elmúlt fél évben. A gárda tavaly jutott fel először az élvonalba, és itt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy rekordarányú, 11-3-as győzelmet aratott az FC St. Gallen ellen, és bejutott a pontvadászat felsőházi rájátszásába. Később aztán kiderült, hogy a Wil egykori elnöke, Andreas Hafen a klub élén eltöltött öt év alatt 48 millió svájci frankot sikkasztott az USB nevű banktól, amelynek szintén elnöke volt. A tavaszi szezon előtt veszélybe is került a klub élvonalbeli szereplése, de végül sikerült összeszedni azt a 340 ezer frankot, ami a bajnokság befejezéséhez szükséges volt. Az egyesület anyagi helyzete ezzel persze nem javult sokat, és a svájci szövetség először nem is adta meg az első osztályú szerepléshez szükséges licencet a Wilnek, de ekkor jöttek Belanovék, és megmentették a klubot.

Az egykori aranylabdás, aki pályafutása során megfordult a német Borussia Mönchengladbachban is, pályafutása befejezése után az acéliparban "szedte meg magát", de nem szakadt el teljesen a labdarúgástól. Szülővárosában, Ogyesszában létrehozott egy futballakadémiát, ahol 350 fiatal tanulhat tíz tréner irányítása alatt, majd tagja volt a Metalurh Mariupol vezetőségének, amikor a klub feljutott a legjobbak közé. Belanov egykori csapattársával, Hennagyij Perepagyenkóval együtt létrehozott egy New Building Design nevű céget, amelyet Madridban jegyeztek be, és ez a cég vásárolta meg a Wil részvényeinek 51 százalékát júniusban. Az új tulajdonosok persze nem olyan nagy reményekkel érkeztek, mint Abramovics a Chelsea-hez, hanem kifejtették, hogy a szisztematikus munkában hisznek, és legalábbis középtávra terveznek.

A csapat azonban jelentősen meggyengült, hiszen öt alapember is távozott, és bár a helyükre sikerült új focistákat igazolni (sőt, felmerült az ukrán Szerhij Rebrov szerződtetése is, ami végül nem valósult meg), és az Intertotó-kupában az FC Nantes ellen is helytállt a gárda, de a bajnokságban nem ment valami jól az együttesnek. Hét forduló alatt a Wil egyetlen győzelmet sem szerzett, és döntetlent is csak két alkalommal játszott, két pontjával pedig az utolsó helyet foglalja el a tabellán. Már az elmúlt hetekben is érezni lehetett, hogy a szakvezető, Martin Andermatt (aki egykoron a Bundesligában az Ulm vezetőedzője volt) alatt inog a kispad, hiszen előbb a kapusedzői posztra érkezett egy ukrán szakember Jurij Romenszkij személyében, majd arról pletykáltak, hogy hamarosan Alekszandr Zavarov érkezik pályaedzőnek a klubhoz.

Zavarov valóban jött, ám nem asszisztensnek, hanem vezetőedzőnek. Belanovék ugyanis a hét végi, FC Zürich elleni vereséget követően menesztették Andermattot. Az elnök, Rober Bigger ugyan váltig hangoztatta, hogy a döntést a vezetőség egyhangúlag hozta, de a zuhanyhíradó szerint a sportigazgató Armando Müller, a médiafelelős René Schlatter és a szakmai stáb egy harmadik tagja, Ernst Muntwiler sem értett együtt a döntéssel, és állítólag ők is beadták lemondásukat. Ezt eddig senki sem erősítette meg, így csak annyi biztos, hogy hétfőtől Alekszandr Zavarov vezeti az edzéseket. Az egykori focista Belanov és Perepagyenko csapattársa volt a Dinamo Kijevben, illetve a szovjet válogatottban, és az első focisták közé tartozott, aki Nyugat-Európába szerződhetett az egykori Szovjetunióból. Két éven keresztül futballozott a Juventusban 1988 és 1990 között (hatvan bajnokin hét gólt ért el, és megnyerte az UEFA-kupát), majd pályafutását a francia Nancyban fejezte be, ahol ezt követően az utánpótlással foglalkozott, és legutóbbi a juniorok mestere volt.