Vágólapra másolva!

Ha nem is nagy elánnal, de készülget a skót Celtic labdarúgócsapata az MTK elleni, szerdai Bajnokok Ligája-visszavágóra. Az első meccsen elért, idegenbeli 4-0-s siker tudatában a skótoknak már nem szükséges a hajtás, elképzelhető tehát, hogy az utóbbi időben sokat panaszkodó Martin O'Neill menedzser pihenteti is kulcsjátékosait.

Sérültfronton jól állnak a glasgow-iak: John Hartson hétfőn már végigjátszotta a 90 percet a Celtic-fakóban, s a hét végén a Partick Thistle otthonában kiszenvedett 2-1-es győzelemkor megsérült Joos Valgaeren helyzete sem vészes. Várhatóan mindketten játékra jelentkeznek az MTK ellen, kérdés, O'Neill kockáztatja-e szereplésüket.

A brit lapok szerint a walesi támadó várhatóan szerephez jut, ha másért nem, hogy a szakvezetés felmérje, hol is tart a felkészülésben. "Hartson végigjátszotta a tartalékcsapat mérkőzését, bár a végére láthatóan elfáradt. Egyelőre úgy néz ki, nyoma sincs korábbi sérülésének, de túl korai lenne azt mondani, hogy szerdán játszani is fog. Úgy tűnik, százszázalékosan felépült már, s fejben is egyre összeszedettebb" - mondta O'Neill.

"Abszolút a menedzseren múlik, hogy szerdán játszom vagy sem. Nem tudom még, hogyan dönt, én készen állok. Sőt, a válogatottban is játszani szeretnék, így az Olaszország elleni Eb-selejtezőt megelőző egy hétben keményen fogok dolgozni, hogy olyan formában legyek, mint sérülésem előtt. Most még úgy érzem, nehéz 90 percet végigjátszanom, az utolsó húsz percre már elfáradtam, de az első játékrészben volt egy-két remek megoldásom" - hangoztatta a walesi támadó.

A védelemből Johan Mjällby hosszabb időre kidőlt, s ha a belga Valgaeren sem vállalja a szereplést, az MTK ellen alkalmi védelemmel lesz kénytelen játszani a Celtic. Márpedig 4-0-s előnynél szükségtelen kockáztatni. Momo Sylla bokasérülés miatt szintén nem lehet majd ott a pályán, ám Didier Agathe és Jamie Smith játékra kész, annak ellenére, hogy kihagyták a hét eleji edzéseket.

Az MTK együttesében a sérült Eleket leszámítva mindenki egészséges, s mivel Komlósi is visszatérhet a védelem tengelyébe, talán megbízhatóbb lesz a bajnokcsapat hátsó alakzata. A gárda kedden 11.40-kor indult Skóciába, ahol délután hatkor már a helyszínen vezényel edzést Egervári Sándor.

A szakvezető a klub hivatalos honlapján optimistán közelített a találkozóhoz. "Öt gólt rúgunk! Ám komolyra fordítva, szeretnénk fegyelmezettek lenni és egy olyan meccset játszani, ahol nem a ki nem kényszerített hibák döntenek, hanem a mutatott játék. Ez a meccs remek lehetőség nyújt felkészülni, az elkövetkezendő hetek nemzetközi illetve bajnoki találkozóira. Bizakodásra adhat okot a Celtic tavalyi példája, hiszen a skótok is úgy jutottak el az UEFA-kupa döntőjéig, hogy előtte kiestek a BL-ből. Ez alapján akár nekünk is lehetnek reményeink" - nyilatkozta a tréner.

A találkozóra 20.45-kor kerül sor a glasgow-i Celtic Parkban, a mérkőzést Wolfgang Stark személyében német bíró vezeti majd.