Vágólapra másolva!
Ronaldo - Roberto Carloshoz hasonlóan - kihagyja a Real Madrid kedd esti bajnoki mérkőzését a Villarreal otthonában, hiszen Brazíliában tartózkodik, hazája első vb-selejtezője kapcsán. Ám egy percig sem vesztegette az időt: hétfőn 15 hónapra szóló, 22 millió eurós reklámszerződést írt alá az egyik legnagyobb brazil áruházlánccal, a Carrefour Brasillal. A pénz egy része - a Ronaldo személyével kapcsolatos marketingjogokról kötött megállapodás értelmében - a Real Madrid számlájára vándorol.

A Sao Paulóban aláírt kontraktus természetesen lehetőséget adott a riportereknek, hogy faggassák Ronnie-t, aki szombaton góllal kezdte bajnoki menetelését a Real Betis ellen. A beszélgetés összefoglalóját az AS közölte.

- Milyenek az első benyomásai Beckhamről?
- Roppant technikás labdarúgó, óriási hasznunkra van a pontrúgásoknál, és borzasztó sokat fut. De azt hiszem, még lesz a mostaninál sokkal jobb formában is, és nagy hasznára lesz a Real Madridnak.

- Nem gondolja, hogy a futballon kívüli körülmények elvonják egy kicsit Beckham figyelmét a játéktól?
- Nézzék, ugyanúgy gondjai vannak az alkalmazkodással az új környezethez, mint voltak Figónak, Zidane-nak vagy jómagamnak. A pályán és azon kívül is. Meggyőződésem, hogy a pályán sokkal könnyebb lesz alkalmazkodnia, mint azon kívül.

- A legfontosabb hír a Madriddal kapcsolatban mégsem Beckham érkezése, hanem Makelele távozása.
- Claude kulcsfigurája volt a csapatnak. Most nehéz helyzetben vagyunk, jó helyezkedéssel kell elérnünk, hogy ne kelljen sokkal többet futnunk, mint eddig. Cambiasso hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint Claude, ő lesz a helyettese, s meglátják, pár meccs alatt alkalmazkodunk az új helyzethez.

- Váratlan s némiképp nem előre látható módon visszakapja kedvenc 9-es mezét.
- Amikor a szombati, Betis elleni meccs után megtudtuk, hogy Morientes elmegy a Monacóba, azonnal megkértem Valdanót, a sportigazgatónkat, hogy hadd használjam a jövőben a 9-es mezt. A klub konzultált a profiligával, és a válasz pozitív volt. Féltem, hogy a szabályok nem teszik lehetővé a cserét, de nem így történt. A kilences mindig is a szerencseszámom volt, és most még szebb reményekkel nézek az új évad elé.

- Az elé az évad elé, amelyben 35 gólt ígért a Madrid színeiben.
- Roppant motiváltnak érzem magam a cél elérésére. Egyelőre minden jól megy. Hét meccset játszottam - beleértve az ázsiai túrát -, és ezeken hat gólt rúgtam. Minden körülmény adott, hogy életem egyik legjobb idénye legyen.

- Végül hadd kérdezzük meg: nem viszi túlzásba a marketingtevékenységet? Most még itt van ez az új Carrefour-szerződés is.
- Nincs ebben semmi rossz. Ha tehetem, miért ne keressem meg ugyanazt a pénzt a pályán kívül, mint a pályán? Ezzel senkinek sem ártok, sőt, még használok is, különösképpen a Real Madridnak, amely a személyemmel kapcsolatos reklámjogok bizonyos százalékával rendelkezik.

Ch. Gáll András

[origo]