Vágólapra másolva!
A francia labdarúgó-válogatott, klubszinten pedig az angol Chelsea középpályása, Emmanuel Petit lemondta a nemzeti együttesben való szereplést. A 98-as világbajnok csapatban alapembernek számító játékos a L'Équipe-nek nyilatkozva azzal indokolta döntését, hogy szerinte Jaques Santini nem a megfelelő ember a csapat irányítására.

Santinit egy éve nevezték ki a világ-és Európa-bajnok francia együttes élére, ahol Petit már nem jutott vezető szerephez, az ő posztján az Arsenal csapatkapitánya, Patrick Vieira, illetve a Chelsea "szűrője", Claude Makelele játszik.

"Nagyon nehezen hoztam meg ezt a döntést, de döntöttem, és ez már megmásíthatatlan" - mondta a 63-szoros válogatott, aki az 1998-as franciaországi világbajnokság döntőjében a harmadik gólt rúgta a braziloknak, amellyel hazája válogatottjának történetében az 1000. találatot szerezte.