Vágólapra másolva!
Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nyugodt játékot vár a Lettország elleni, szerdán 20 órakor kezdődő rigai Európa-bajnoki selejtezőn. A szakvezető a kezdőcsapatba jelölte a Benficában profiskodó Fehér Miklóst.

A lettek könnyedén verték a Róth-csapatot

A szakember úgy látja, hogy a hazai együttes a legutóbbi néhány mérkőzésen idegesen futballozott, ennek következménye, hogy több játékosa is piros lapot kapott. Legutóbb szombaton a Lengyelország elleni rigai kvalifikációs találkozón veszítette el a fejét Aleksandrs Starkovs egyik kulcsembere. Juris Laizans a 60. percben ütésért hagyta el a pályát. "Idegesek, ingerlékenyek lettek mostani házigazdáink. Emiatt nem szabad arra esélyt adnunk, hogy bármit is kiprovokáljanak" - mondta a szakvezető.

Gellei Imre hozzátette, amit már számos alkalommal hangsúlyozott, hogy Rigában és majd október 11-én a lengyelek elleni selejtezőn is sokat tehet a válogatott a magyar futball jó hírének visszaállításáért. Úgy véli, hogy csapatának egyik legfontosabb feladata, hogy visszaszerezze azokat a szurkolóit, akik az elmúlt hónapok, évek során veszítették el érdeklődésüket.

"Egy rádióinterjúban a riporter megjegyezte, hogy most a fél ország nekünk szurkol. Én visszakérdeztem, hogy miért csak a fél? Remélem, hogy rövid időn belül mindenki felsorakozik mögöttünk" - mondta a szövetségi kapitány.

Természetesen Gellei Imre is számolgatással tölti idejének egy részét, hiszen két körrel a befejezés előtt még bármi megtörténhet a negyedik csoportban, a rigai rangadó mellett a chorzówi lengyel-svéd összecsapás is számos kérdésre adhat feleletet, de az is előfordulhat, hogy az október 11-ei utolsó fordulóra marad a döntés.

"Azt azonban ismét le kell szögeznem: saját kezünkben van a sorsunk! Némi adósságunk van a közvéleménnyel szemben, ezért is fontos a folyamatos bizonyítás. A válogatott mindig iránytű az adott ország labdarúgásának, ezért is szükség lenne a jó eredményekre."

Aleksandrs Starkovs, a hazaiak szövetségi kapitánya csak közvetlenül a szerdán 20 órakor kezdődő Európa-bajnoki selejtező előtt hirdeti ki kezdőcsapatát, a lett újságírók azonban nem sok meglepetést várnak. A sajtó munkatársai szerint a következő összeállításban játszanak a vendéglátók a magyarok ellen a Skonto Riga kilencezer férőhelyes stadionjában: Aleksandrs Kolinko - Mihails Zemlinskis, Dzintars Zirnis, Olegs Blagonadezdins, Igors Stepanovs - Imants Bleidelis, Valentins Lobanovs, Andrejs Rubins - Vitalijs Astafjevs - Maris Verpakovskis, Andrejs Prohorenkovs.

Gellei Imre a kedd esti edzést követően kihirdette a lettek ellen pályára lépő kezdőcsapatát: Király Gábor - Lipcsei Péter, Dragóner Attila, Juhár Tamás - Fehér Csaba, Dárdai Pál, Lisztes Krisztián, Lőw Zsolt - Gera Zoltán, Szabics Imre, Fehér Miklós.