Vágólapra másolva!
A címvédő Real Madrid minden igényt kielégítő produkcióval rukkolt elő a spanyol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának nyitó mérkőzésén. A királyi gárda a mesterhármast elérő Raúl vezérletével 7-2-re verte a Valladolidot, így alaposan bemelegített a keddi, Marseille elleni BL-összecsapásra.

Nem mindennapi gólfesztivált láthatott a Bernabeu-stadion közönsége a bajnokságot amúgy kifejezetten jól kezdő Valladolid vendégjátéka alkalmából.

Az első fordulóban Valenciából pontot csenő, majd a második körben a Malagát legyűrő vendégcsapat a királyi gárda szentélyében sem keltett ijedt benyomást, azonban viszonylag korán hátrányba került, miután az elmúlt szezonban az Austria Wien együttesében is megforduló Julio Cesar a saját kapujába juttatta a labdát.

Aztán bő tíz perccel később, az első két fordulóban eredménytelen Raúl egy zseniális sarkazós-átemelős góllal jelt adott a gólfesztivál megkezdésére. Első találatát követően két perccel ismét eredményes volt, ekkor nagyszerű mozdulattal emelt a vendégcsapat kapujába, hogy aztán a 75. percben elérje harmadik találatát is.

Az utolsó Raúl-gól időpontjában már 6-2-re vezetett a Real, hiszen közben Zidane, Figo és Ronaldo is feliratkozott a gólszerzők közé, a másik oldalról pedig Losada és Chema igyekezett kozmetikázni az eredményen.

A vége 7-2, azonban hogy pontosan mit is ér ez a győzelem, az majd a BL-mérkőzések alatt mutatkozhat meg, rögtön kedden, a Bernabeuban az Olympique Marseille ellen.

Primera Division, 3. forduló:
Real Madrid - Valladolid 7-2 (3-0)
gól:
Julio Cesar (20., öngól), Raúl (32., 34., 75.), Zidane (53.), Figo (59., 11-esből), Ronaldo (70.), illetve Losada (56., 11-esből), Chema (60.)

Celta Vigo - Betis 0-2 (0-1)
gól:
Assuncao (36), Fernando (85., 11-esből)

Santander - Real Sociedad 0-1 (0-1)
gól:
De Paula (31.)

Sevilla - Deportivo 1-2 (0-1)
gól:
D. Silva (51.), illetve Pandiani (38.), Diego Tristan (79.)