Vágólapra másolva!
A Magyar ATV szombaton a Balaton FC-Újpest FC mérkőzést, míg vasárnap a Ferencváros-Pécsi MFC találkozót közvetíti a labdarúgó Arany Ászok Liga 8. fordulójából - árulta el Székely Ferenc, a csatorna programigazgatója.

"A megállapodás egyelőre csak erre a két összecsapásra szól, de folynak a tárgyalások a további közvetítésekről" - mondta Székely. Hozzátette: a létrejött szerződés értelmében a Magyar ATV egy forintot se fizet a jogtulajdonos Football Duó Kft.-nek.

Az MTV kuratóriuma múlt hét csütörtöki ülésén egyhangúlag elutasította az Arany Ászok Liga mérkőzéseinek közvetítéséről szóló szerződéstervezetet. A kuratóriumi elnökség támogatja, hogy az MTV közszolgálati kötelezettségeinek eleget téve vállalja a találkozók közvetítését, jogdíjat azonban csak abban az esetben fizet, ha a liga arra tendert ír ki és piaci versenyben derül ki a jogdíj valós értéke. A sajtóban megjelent információk szerint az MTV évi 450 millió forintot fizetett volna a közvetítésekért, ha a kuratórium jóváhagyja a szerződéstervezetet.

Az MLL válaszlépésként egy nappal később úgy döntött, további határozatig semmilyen országos tv-csatorna nem engedhető be az NB I-es, illetve NB I/B-s találkozókra. A liga megtiltotta, hogy a sportszervezetekhez tartozó személyek - klubvezetők, edzők, labdarúgók - nyilatkozzanak országos tv-csatornának.