Vágólapra másolva!
A nagyágyúk közül egyedül az AS Roma és a Newcastle United nyújtott meggyőző teljesítményt az UEFA-kupa első fordulójának első mérkőzésein: a Farkasok és a Szarkák is nagy gólkülönbségű győzelmet arattak, és számukra a visszavágó már csak formaiság lesz. A Liverpool és a Barcelona viszont csak szenvedett, mindkét együttes "csak" egy 1-1-es döntetlenre volt képes kelet-európai ellenfelével szemben idegenben.

A Vörösök a szlovén Olimpija Ljubljana otthonában léptek pályára, és a gárda francia mestere, Gerard Houllier néhány kulcsemberének pihenőt adott, így a kezdő tizenegybe bekerült az eddig a szezon során kevés lehetőséget kapó Salif Diao, Anthony le Tallec és Danny Murphy is - igaz. Utóbbi csak 12 percig volt a pályán, mivel akkor sérülés miatt le kellett cserélni. A hazaiak azonban még rosszabbul jártak, hiszen a szlovéneknek már az első félidőben ki kellett használniuk mindhárom cseréjüket a sérülések miatt. Ez meg is zavarta az Olimpiját, amely csak a fantasztikusan védő kapusának, Borut Mavricnak köszönhette, hogy nem került a szünet előtt hátrányba.

A második félidőben aztán a ljubljanaiak magukhoz tértek, és némi meglepetésre meg is szerezték a vezetést Anton Zlogar révén. Már-már úgy tűnt, hogy a Liverpoolnak vereséggel kell hazatérnie, ám jött Michael Owen, és egy szerencsés találattal (a labda a csatár válláról pattant a hálóba) egyenlített. A csatár ezzel új klubrekordot állított fel, hiszen ez volt a 21. gólja a Liverpool színeiben a nemzetközi porondon - az előző csúcsot Ian Rush tartotta húsz találattal. Érdekesség egyébként, hogy Owen a 21 góljából 16-ot idegenben ért el.

Ami a Barcelonát illeti, a katalánok ellenfele az a szlovák Matador Púchov volt, amely tavaly két meccsen 11 gólt kapott a Girondins Bordeaux-tól, így a Barca-drukkerek jobban reménykedhettek abban, hogy kedvenceik sima győzelmet aratnak majd. Frank Rijkaard az előzetes várakozásokkal ellentétben nem pihentette kulcsembereit, csupán Javier Saviola került a kispadra, illetve a középpályás Gerard még oda sem - őt állítólag fegyelmi okokból hagyta ki a tréner.

A Nagyszombaton megrendezett találkozón a hazaiak meglepően jól tartották magukat az első félidőben, és a mérkőzés teljesen kiegyenlített volt, ám a második játékrész elején Patrick Kluviertnek sikerült betalálnia. A katalánok ezt követően már nem is erőltették a támadásokat, hanem elsősorban azzal foglalkoztak, hogy megőrizzék előnyüket, ám ez nem jött össze, mert a ráadás perceiben Jambor kiegyenlítette az állást. A katalán szurkolóknak tehát még mindig várniuk kell arra, hogy csapatuk jó teljesítményt nyújtson ebben a szezonban.

Forrás: EPA
Tommasi nagy csatát vívott a macedón középpályásokkal

Az AS Roma fanatikusai ezzel szemben tökéletesen elégedettek lehetnek csapatukkal, amely még úgy is gólzáporos győzelmet aratott a macedón Vardar Szkopje ellen, hogy Fabio Capello mester hét emberét is pihentette azok közül, akik a hét végi, Juventus elleni rangadón ott voltak a kezdő tizenegyben. A kiegészítő játékosok azonban égtek a bizonyítási vágytól, és ennek köszönhetően a rómaiak húsz perc alatt kétgólos előnyhöz jutottak: előbb az utóbbi időben csak elvétve pályára lépő görög bekk, Traianosz Dellasz talált be, majd az ő passzát a fiatal Daniele de Rossi értékesítette.

A második játékrészben aztán tovább folytatódott a Farkasok fölénye, a nyáron igazolt John Carew is eredményes volt, a végeredményt pedig az ezen a mérkőzésen a csapatkapitányi karszalagot viselő Marco Delvecchio állította be. Fabio Capello elképzelése tehát tökéletesen bejött, és a tréner a meccs követően meg is dicsérte játékosait, mondván, a Roma kerete húsz focistából áll, és közülük bárkit nyugodt szívvel pályára küldhet anélkül, hogy az minőségi változást jelentene. A rómaiaknak egyébként 2002 februárja óta ez volt az első győzelme hazai pályán a nemzetközi porondon.

A Newcastle Unitednél a szezon eddigi alakulása meglehetősen nagy elégedetlenséget keltett, hiszen a Szarkák előbb kiestek a BL selejtezőjéből a szerb Partizan Beograd ellen, majd a Premier League-ben sem remekeltek, a bajnokságban eddig nyeretlen csapat. Az UEFA-kupában azonban remekül sikerült a csapat rajtja, és ezt három magyar futballista bánta, hiszen Shearerék ellenfele a Babos Gáborral, Fehér Csabával és Pető Tamással felálló NAC Breda volt.

A hollandoknál elsősorban honfitársaink próbálkoztak, Fehér és Pető is tesztelte a hazaiak kapusát egy-egy távoli lövéssel, de a főszereplő a Newcastle csatársora volt. A Szarkák a legutóbbi három hazai meccsükön nem tudtak betalálni, de most a 31. percben megtört a jég, és a gólszerző az a Craig Bellamy volt, aki március óta nem volt eredményes a Newcastle színeiben. A walesi csatár annyi belejött a gólszerzésbe, hogy pár perc múlva megint betalált, majd a második félidőben folytatódott a hazai henger: természetesen Alan Shearer sem maradt ki a sorból, Titus Bramble és Darren Ambrose pedig első gólját szerezte meg a klub színeiben.

Kevésbé járt jól az angol csapatok közül a Blackburn Rovers, amely 3-1-es vereséget szenvedett a török Genclerbirligi otthonában, de a meccsel kapcsolatban nem is az eredmény volt a legfontosabb. A találkozó ugyanis rendezési szempontból a hamarosan sorra kerülő török-angol Eb-selejtező főpróbájának számított, és az illetékesek elégedettek lehettek, hiszen a meccs balhé nélkül zajlott le. Igaz, ezt már előzetesen is sejteni lehetett azok után, hogy a Blackburn drukkerei már utazásuk előtt jelezték, hogy barátkozni akarnak a törökökkel, és a két szurkolótábor között még egy kispályás focimeccset is rendeztek a meccs napjának délelőttjén Ankarában.

A Borussia Dortmundnak valamelyest sikerült feledtetnie eddigi gyengébb szereplését (amelynek csúcspontja a BL-selejtezőjéből való kiesés, és az ezt követő fizetéscsökkentési huzavona volt), hiszen a rendkívül tartalékos németeknek idegenben sikerült nyerniük az osztrák Austria Wien ellen. A BVB-ból sérülés miatt hiányzott többek között Amoroso, Flávio Conceicao, Rosicky, Koller és Metzelder, ám a csapat ennek ellenére is győzött Bécsben 2-1-re. Igaz, az első gót szerző Otto Addót rögtön a találata után le kellett cserélni, sérülés miatt...

A Kaiserslautern viszont otthon kapott ki a cseh FK Teplicétől, méghozzá teljesen megérdemelten, és ennek köszönhetően továbbra is inog a tréner, Eric Gerets alatt a kispad. Érdekesség egyébként, hogy a 'Lautern szenvedése másfél évvel ezelőtt éppen a Teplice ellen kezdődött, a csehek akkor egy Intertotó-kupa mérkőzésen öt gólt rúgtak a németeknek.