Vágólapra másolva!

A negyedik nap képekben, Londontól Vigóig

"A védelmünk botrányos dolgokat művelt az ominózus két perc alatt. Ha így játszunk, természetesen megérdemeljük a vereséget. Uraltuk a találkozót, majd pillanatok alatt nyerő pozícióba tettük, s megerősítettük a német együttest" - vélte Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának szakvezetője a Stuttgartban elszenvedett BL-vereséget követően.

Kollégája, Felix Magath rendkívül boldog volt a találkozót követően. A keménykezű mester elmondta, ez a találkozó és ez a siker volt edzői pályafutása eddigi legszebb élménye, de nem feledte el megjegyezni azt sem, jogtalan büntetőből szerzett gólt van Nistelrooy.

"Hihetetlenül boldog és elégedett vagyok, ez volt karrierem eddigi leggyönyörűbb és legfontosabb győzelme. Ami bosszant: a büntetőnél kapusunk, Timo Hildebrand teljesen vétlen volt. A labdát szerette volna megszerezni, s használta ugyan a kezét, de nem adott okot a büntető befújására" - vélte a német szakember.

Hildebrand már nem foglalkozott ezzel az esettel. "Olyan nap volt ez, amilyenről minden futballista álmodik. Az egész csapat remekül játszott" - mondta a kapus. A német sajtó természetesen megtalálta az este egyik hősét, Szabics Imrét is. "Egy álmom vált valóra azzal, hogy gólt szereztem a Manchester United ellen s végül megnyertük a mérkőzést. Egyszer már szerepeltem az angolok ellen, de akkor egyik sem sikerült" - mondta szerényen a magyar válogatott támadó.

"Nagyon büszke vagyok a csapatra, boldogsággal tölt el, hogy nyertünk. Megmutattuk, mennyire jó a csapatunk, s hogy képesek vagyunk játékról játékra javulni. Győzelmünk kulcsának azt tartom, hogy hazai játékunkat erőltettük, s nem ijedtünk meg az ellenféltől. Természetesen nagyon jót tett az önbizalmamnak, hogy gólt szereztem a Manchester ellen, továbbra is eredményes szeretnék maradni, hogy segítsek csapatomnak. Három pontunk már van, meg akarjuk nyerni a következő meccset... és az összes többit" - lelkendezett a másik gólszerző, Kurányi.

A Stuttgart korábbi menedzsere, Rolf Rüssmann a Kicker hasábjain üzent a csapatnak: "Most már elérhető a Stuttgart számára a nyolcaddöntő. Csodálatos, VfB!"

Bajnokok Ligája, 2. forduló
E csoport:
Stuttgart (német) - Manchester United (angol) 2-1 (0-0)
Stuttgart, 51 490 néző
vezette: Bolognino (olasz)
Stuttgart: Hildebrand - Hinkel, Meira, Bordon, Lahm (Gerber, 71.) - Heldt, Vranjes (Tiffert, 73.), Soldo, Hleb (Meissner, 87.) - Kuranyi, Szabics
MU: Howard - G. Neville, Ferdinand (Forlán, 82.), O'Shea (Fortune, 65.), M. Silvestre - Ph. Neville, Keane, Giggs, C. Ronaldo (Fletcher, 91.) - Scholes, Van Nistelrooy
gól: Szabics (50.), Kuranyi (52.), illetve Van Nistelrooy (67., 11-esből)

[origo]