Vágólapra másolva!
A spanyol Real Mallorca labdarúgócsapatához szerződött Luis Aragones, az Atletico Madrid korábbi edzője. A 65 éves szakember az ideiglenesen kinevezett Tomeu Llompart - aki az ötödik forduló után menesztett Jaime Pachecótól vette át az együttest - váltja a kispadon.

A spanyol labdarúgás egyik legtapasztaltabb trénere két évvel ezelőtt már irányította a gárdát, amely akkor történetének egyik legnagyobb sikerét elérve a Real Madrid és a Deportivo La Coruna mögött a harmadik helyen végzett a bajnokságban.

Nagy meglepetésre Aragones ezután elhagyta a csapatot, és visszatért - akkor már ötödször - a kisebbik madridi együtteshez, amellyel feljutott az első osztályba. Az előző szezonban az Atletico a 12. helyen végzett, de Aragones és a Madrid "mindenható ura", Jesus Gil állandó szópárbajai a sajtóban a mester távozásához vezettek.

Aragones mostani döntése némi meghökkenést okozott szakmai körökben, hiszen lapértesülések szerint olyan csapatok versenyeztek érte, mint a Real Betis, a Valencia és a Barcelona. A sors iróniája, hogy Aragones vasárnap este éppen egykori csapata ellen mutatkozhat be a mallorcaiak kispadján a Vicente Calderon-stadionban, ahol az ellenfél kispadján az elmúlt szezonban a Mallorcával kupát nyert Gregorio Manzano foglal majd helyet. A Real Mallorca jelenleg a 16. helyen áll a bajnokságban.