Vágólapra másolva!
A katasztrofális szezonkezdés ellenére egyelőre nem menesztik Huub Stevenst, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzőjét. Ezt Dieter Hoeness menedzser jelentette be a vezetőség hétfőn megtartott ülését követő sajtótájékoztatón.

"Rendkívül balszerencsések vagyunk ebben az idényben. Szinte minden kifelé pattan a kapufáról, ráadásul csatáraink lába is rendszeresen megremeg a kapu előtt. A következő két bajnoki sorsdöntő lesz a csapat és a tréner szempontjából is, mivel a vezetők azt az ultimátumot szabták, hogy mindkettőt meg kell nyerni. Az esetleges következményekről viszont nem árultak el semmit" - mondta a fővárosiak válogatott magyar kapusa, Király Gábor.

A Hertha szombaton a 16. Rostockhoz, míg november elsején a jelenleg hetedik Wolfsburg otthonába látogat, így két idegenbeli bajnokin kell eleget tennie a vezetőség követelésének.

Az ötvenedik születésnapját november 29-én ünneplő holland szakember tavaly júliusban került a berlini klubhoz - amelynek játékosa a középpályás Dárdai Pál is -, s az ambiciózus vezetők nagy célt tűztek ki elé, kiváló hazai és nemzetközi eredményeket vártak. Ehhez képest az együttes a 2002-2003-as Bundesligában az ötödik helyen végzett, s ez csak az UEFA-kupa-induláshoz volt elég. Ott az első fordulóban a lengyel Groclin Grodzisk Wielkopolski 1-0-s összesítéssel búcsúztatta a sztárokkal rendelkező német csapatot. A Hertha bajnoki szereplése döbbenetesen gyenge: 9 forduló alatt 5 döntetlen és 4 vereség, s a gólkülönbség: 7-17. Ezzel sereghajtó a gárda, szombaton hazai pályán 4-1-es vereséget szenvedett a Leverkusentól.