Vágólapra másolva!
A pénzügyi szakadék szélén táncolnak a vezető olasz labdarúgóklubok, amelyeket eddig csak a kormány adósságrendezése mentett meg a csődtől: a számlákon csak mínuszok szerepelnek, a játékosok fizetései az egeket ostromolják - írta pénteki számában a La Repubblica című olasz napilap.

A római újság szerint az öt legnagyobb olasz egyesület, a Juventus, az AC Milan, az Internazionale, az AS Roma és az SS Lazio adóssága elérte az 1,4 milliárd eurót, s működésük éves szinten 271 millió euró veszteséget "termel" - ez az összeg akár négyszeres is lehetett volna a kormányzati segítség nélkül. Az öt klub kiadásai a 2002-2003-as szezonban - noha sikerült nyolc százalékkal leszorítani a költségeket - elérték az 1,2 milliárd eurót, ami 50 százalékkal haladta meg a 15 százalékkal növekedett bevételeket. A játékosokra egyébként 582 millió eurót költött az elmúlt idényben az öt csapat.

Az olasz lap szerint a mostani szezonban csak az segíthet a csaknem 300 millió eurós kiadás-bevételi szakadék áthidalásában, ha a klubok a futballisták beszerzési költségeit nem csak a szerződés időtartamára, hanem tízéves periódusra húzhatják szét. A szupergázsik csökkentése is szükséges, s ennek megfelelően a fizetések a múlt szezonban már 2,4 százalékkal mérséklődtek.

Az igazi problémát viszont az jelentheti, ha az Európai Unió burkolt állami támogatásnak minősíti és érvényteleníti a kormányzati adósságrendezést: ez igazi vérfürdő lehet a vezető olasz labdarúgóklubok számára - írta a La Repubblica.