Társoldalunk:

Nem bírt egymással a Milan és a Juve

1-1-es döntetlent hozott az olasz bajnokság szombat esti csúcsrangadója, a Milan-Juventus összecsapás. A nap másik mérkőzésén a Lazio idegenben verte 2-1-re az Udinesét.

A Serie A csúcsrangadója jó tízperces késéssel kezdődött, hiszen a két szurkolótábor a San Siro előtt összeverekedett egymással, és a helyszínre siető rendfenntartók intézkedése miatt óriási közlekedési dugó alakult ki, így a Juventus busza késve tudott csak bejutni a stadionba.

A részben a májusi BL-döntő visszavágójának is tekinthető összecsapás előtt Inzaghi sérülés miatt kimaradt a hazaiak kezdőcsapatából, helyét a múlt heti Sampdoria elleni sikerből oroszlánrészt vállaló Tomasson foglalta el.

A másik oldalon viszont ott volt a Bajnokok Ligája-döntőt sárga lapok miatt elmulasztó Aranylabda-várományos Pavel Nedved, aki rögtön az ötödik percben tesztelte Didát: kellemetlen, bal alsó sarokra tartó pattogós lövését oldalra paskolta a brazil hálóőr.

Az első milánói kapuralövésre egészen a 20. percig kellett várni, ekkor Pirlo középre tartó löketét hárította könnyedén Buffon.

Forrás: EPA
1-0EPA

Ezt követően egyre inkább a mezőnyjátéké lett a főszerep, a két csapat derekasan birkózott egymással, ám komoly helyzetig egyik fél sem jutott. A Juve valamivel kreatívabb futballt produkált, azonban ez csak egy igen enyhe mezőnyfölény kialakításához volt elegendő.

Aztán, ha már szép játékot nem is, tömegjelenetet láthatott a San Sirót csordultig megtöltő 80 ezer néző: a 39. percben Maldini "véleményesen" szerelte Nedvedet, a Zebrák cseh karmestere a földön maradt, a Milan viszont nem rúgta ki a labdát, hanem támadásba lendült. Az akciót Tacchinardi akasztotta meg, ezt követően pedig a játékosok egymásnak estek, a küzdőket a helyszínre siető önjelölt békebíró, Buffon segítségével sikerült megfékeznie a játékvezetői hármasnak.

A rend kedvéért a második játékrész is késve kezdődött, és ekkor is a szurkolók voltak ludasak: az ultráknak köszönhetően vastag füstfelhő borította be az arénát, így a csapatoknak várniuk kellett a látási viszonyok normalizálódásáig.

Az 55. percben gólt szerzett a Milan, igaz érvénytelent: Sevcsenko lépett ki a leshatárról, elvitte a labdát Buffon mellett, majd a hálóba gurított, a játékvezető azonban les címén nem adta meg az ukrán találatát. Az ijesztgetésre rögvest reagált a Juventus: Camoranesi viharzott el a jobb szélen, középre birkózta a labdát, Di Vaio félfordulattal leadott lövését azonban a bal kapufa mentette.

Forrás: EPA
1-1EPA

Érezhetően felpörgött a meccs, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, mindkét csapat a korábbinál sokkal bátrabb támadójátékkal tört a győzelemre, aminek hazai oldalról meg is lett az eredménye: a 65. percben egy baloldali beadást követően elsuhant a labda a vendégvédők lába alatt, Camoranesi beragadt - így szó sem lehetett lesről -, Tomasson pedig a kirepülő Buffon mellett a jobb alsó sarokba helyezett.

Ezt követően erősítette támadójátékát a Juve: Lippi beküldte Miccolit, erre teljesen egyértelmű volt Ancelotti válasza, hiszen a Milan trénere a gólszerző Tomasson helyett Pancarót vezényelte a pályára.

A 84. percben aztán siker koronázta az Öreg Hölgy erőfeszítéseit: Trezeguet Di Vaio elé pörgette a labdát, aki mintegy 22 m-ről, kapásból, ballal óriási gólt rúgott Dida kapujának jobb felső sarkába.

Mindent egybevetve igazságosnak mondható döntetlennel zárult a szuperrangadó, hiszen az első félidőben a Juve játszott jobban, a másodikban viszont az egyenlítő gólig a BL-győztes Milan akarata érvényesült. Ezt követően a vendégek nagy offenzívát indítottak az egyenlítésért, ami a Del Piero helyén játszó Di Vaio szenzációsan eltalált kapáslövésének köszönhetően sikerült is.

Serie A, 8. forduló:
Milan - Juventus 1-1 (0-0)
San Siro, 80 ezer néző
vezette: Racalbuto
Milan: Dida - Simic, Nesta, Maldini, Serginho - Gattuso, Pirlo, Seedorf (Ambrosini, 65.) - Rui Costa (Kaká, 78.) - Sevcsenko, Tomasson (Pancaro, 75.)
Juventus: Buffon - Thuram, Legrottaglie, Montero, Zambrotta - Camoranesi (Miccoli, 74.), Tacchinardi (Maresca, 81.), Appiah, Nedved (Iuliano, 87.) - Trezeguet, Di Vaio
gól: Tomasson (65.), illetve Di Vaio (84.)
sárga lap: Seedorf (63.), illetve Zambrotta (51.)

Udinese - Lazio 1-2 (1-2)
gól:
Iaquinta (27.), illetve Corradi (17.), S. Inzaghi (38.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK