Vágólapra másolva!
E heti álomcsapatunk szinte kizárólag a hét végi bajnokikra épül, elvégre ezúttal nem rendeztek fordulót a nemzetközi kupákban, és a válogatottak sem léptek pályára. Ez alapján meglehetősen ekletikus gárda jött össze, amelyben a brazilok viszik a prímet, hiszen három focistával is képviseltetik magukat. Érdekesen alakult a védelem is: itt két olyan játékos is van, akinek nem ez az eredeti posztja.
Dida (brazil, AC Milan): Az olasz bajnokság hét végi szuperrangadóján az AC Milan és a Juventus a BL-döntőhöz és a Szuperkupa-döntőhöz hasonlóan döntetlen született, a meccs hőse pedig a rossonerók kapusa, Dida volt. A portás a második játékrészben két hatalmas bravúrt is bemutatott, de Di Vaio bombájánál már ő is tehetetlen volt.
Álvaro (brazil, Real Zaragoza): A spanyol bajnokságban az elmúlt héten két fordulót is rendeztek, és a dupla játéknapból a Zaragoza remekül jött ki, hiszen négy pontot gyűjtött, és nem kapott gólt. A Real Madrid elleni meccset követően mindenki Militóval foglalkozott, de a védelem egy másik tagja, Álvaro is remekelt, ráadásul ő a hét végén az Espanyol ellen még gólt is szerzett.Dion Dublin (angol, Aston Villa): A birminghami csapatnál a védők közül többen is sérültek, így a tréner, David OLeary kényszerű okokból a csatár Dion Dublinból faragott bekket. A veterán labdarúgó ezt az új feladatot is remekül ellátta a Newcastle ellen, ráadásul eredeti szakmáját sem felejtette el, hiszen ő fejelte a Villa találatát.Joakim Persson (svéd, Hansa Rostock): A Borussia Mönchengladbach elleni bajnokin a Hansának végre sikerült megszakítania negatív sorozatát: a keletnémet együttes hat egymást követő vereség után szerzett ismét pontot, ráadásul idegenben. A döntetlent érő találatot a rostockiak középpályásból középhátvéddé avanzsált játékosa, Persson érte el, akinek ez volt az első gólja a német első osztályban.Steve Howey (angol, Leicester City): A Rókák a szintén gyengén szereplő Blackburn Roverst fogadták a hét végén a Premiershipben, és sokáig csak a védekezéssel törődtek, ami azonban remekül ment nekik, és a meccs hajrájában a győzelmet is megszerezték. Ebben Howey is nagy szerepet játszott, hiszen a veterán védő érte el a Leicester második találatát.
Gaizka Mendieta (spanyol, Middlesbrough FC): A spanyol középpályás két rosszul sikerült szezon után végre kezd magára találni, és egyre jobban futballozik a Middlesbrough-ban. A múlt héten két fontos gólt is szerzett: a ligakupában a Wigan Athletic továbbjutást, a bajnokságban a Wolverhampton ellen pedig három pontot ért a találata.Andrej Arsavin (orosz, Zenit Szankt-Petyerszburg): Az orosz bajnokságban a hét végén rendezték meg az utolsó fordulót, és a Zenit méltóan zárta az idényt, hiszen idegenben verte 3-1-re a Szaturnt, és ezzel megszerezte magának a második helyet. A szentpéterváriak legjobbja ezen a találkozón a fiatal középpályás, Arsavin volt, aki mesterhármast ért el.Pablo Aimar (argentin, Valencia CF): A Turia-parti együttes az elmúlt héten a Celta elleni rangadón még csak egy döntetlent ért el, a hét végén viszont valósággal átgázolt a Mallorcán. A csapat játékmestere, Aimar mindkét meccsen kitett magáért, a vigóiak ellen betalált, a Mallorca ellen pedig gólpasszt adott, és a Valencia vezéregyénisége volt.Juninho Pernambucano (brazil, Olympique Lyon): Előzetesen úgy tűnt, hogy a lyoniaknak nehéz dolga lesz a hét végén, hiszen a gárda ellenfele az a Nice volt, amely a legkevesebb gólt kapta a bajnokságban, ám éppen az ellenkezője történt: az Olympique látványos támadójátékkal rukkolt elő, és öt gólt ért el. Különösen Juninhónak ment a játék, a középpályás kétszer is betalált.
Benjamin Lauth (német, 1860 München): Az Oroszlánok fiatal támadójának eddig nem nagyon ment a játék, és a múlt héten végre megint úgy futballozott, ahogyan az előző szezonban. A kupában ugyan hiába volt eredményes az Alemannia Aachen ellen, csapata tizenegyesekkel kiesett, a bajnokságban azonban a Bochum ellen elért mesterhármas már győzelmet ért.Fernando Torres (spanyol, Atlético Madrid): A madridi együttes a gyengébb szezonkezdet után kezd magához térni, és legutóbbi négy bajnokiját egyaránt megnyerte. Az Atlético feltámadása a fiatal támadó, Fernando Torres formajavulását is hozta: a válogatott csatár a múlt héten két meccsen négyszer volt eredményes.


Az egeret a figurák fölé helyezve olvashat a hét legjobbjairól.