Vágólapra másolva!
Hétfőn az MLSZ székházában elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását, s az NB I/B-ben listavezető Budapest Honvéd kapta a negyedosztályú Tuzsért.

A négy élvonalbeli együttes közül a Zalaegerszeg és a Videoton egymás ellen küzd meg az elődöntőbe jutásért, míg a Ferencváros Bodajkra, a Matáv-Sopron pedig a Vasashoz látogat.

A sorsoláskor nem volt kiemelt együttes, s az alacsonyabb osztályú klub minden esetben otthonában fogadja ellenfelét. Azonos pontvadászatban szereplő csapatoknál az dönt a pályaválasztói jogról, hogy melyik játszott régebben hazai környezetben. Amennyiben ez is megegyezik, akkor a sorsolás határozza meg, ki léphet pályára saját stadionjában.

a párosítás:
Tuzsér - Budapest Honvéd
Bodajk - Ferencváros
Budapesti Vasas - Matáv-Sopron
Zalaegerszegi TE - Videoton FCF

A mérkőzésekre várhatóan március 17-én kerül sor.